A legfőbb ügyész pénteken indítványt tett a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökénél Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztésére - közölte a Legfőbb Ügyészség az MTI-vel. Az indítványról a Nemzeti Választási Bizottság határoz.
Az Országgyűlés hétfőn úgy döntött, felkéri a legfőbb ügyészt, hogy vizsgálja meg, történt-e bűncselekmény a cukorgyárak privatizációjakor, valamint az európai uniós cukorreform hazai végrehajtásával összefüggésben.
Írásbeli kérdést intézett Polt Péter legfőbb ügyészhez a szocialista Harangozó Tamás, arról érdeklődve, indít-e vizsgálatot a Központi Nyomozó Főügyészséget vezető Keresztes Imre ellen, aki az MSZP képviselője szerint biztosítási csalási ügybe keveredett.
A jövőben megszűnhetnek katonai ügyészségek, bővülhet a legfőbb ügyész hatásköre és a bírók fizetéséhez igazítanák az ügyészi illetményrendszert - olvasható a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által elkészített, az ügyészséget érintő törvény
Kövér László, az Országgyűlés elnöke iktatta be hivatalába Polt Pétert, a napokban megválasztott új legfőbb ügyészt ünnepélyes országos vezetői értekezleten Budapesten pénteken.
A megválasztott legfőbb ügyész szerint az ügyészséget a folyamatosság és a megújulás kell hogy jellemezze. Polt Péter a Magyar Televízió Este című műsorának adott interjújában azt hangoztatta: az új kihívásokra új struktúrákkal kell válaszolni, ezért péld
Legfőbb ügyésszé választotta Polt Pétert az Országgyűlés hétfőn. A képviselők a titkos szavazáson 271 igen és 91 nem ellenében, 3 érvénytelen voks mellett választották meg Polt Pétert, aki 2000 és 2006 között egyszer már betöltötte ezt a tisztséget.