NVI

malőr
A közönség közé esett táncosával együtt az énekesnő (videó)
Junior cselgáncs-vb / 44 perce
Gőz Roland ezüstérmes lett
A magyar versenyző a döntőben ipponnal maradt alul a georgiai Lasa Bekaurival szemben.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÓTH SÁNDOR életének 70. évében elhunyt. Gyászmise 2019. október 22-én, kedden 11-kor a Szőllősi-Jézus Szíve templomban lesz, ezt követően 12.15-kor a Jáki úti temetőben helyezzük hamvait végső nyugalomra. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését! Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
A nagysimonyi volt általános iskola 1974. évben végzett diákjai szeretettel emlékeznek elhunyt OSZTÁLYTÁRSAIKRA OSZTÁLYFŐNÖKÜKRE és IGAZGATÓJUKRA
"Most megnyugoszom, most elpihenek békén, szabadon, mint gyenge gyerek, és nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY SÁNDORNÉ szül. Horváth Magdolna 83 éves korában elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. október 19-én 13 órakor veszünk végső búcsút az alsósági temetőben. Lelki üdvéért a gyászmise előtte 12 óra 30 perckor lesz az alsósági katolikus templomban. Drága emléke szívünkben örökké élni fog! Gyászoló családja
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." 2019. szeptember 20-án szűk családi körben eltetemettem drága férjemet BERTA ISTVÁNT Nyugodjon békében!
Fájó szívvel tudatjuk, hogy TÓTH LÁSZLÓ a Vas Megyei Növényvédelmi Állomás nyugalmazott gazdasági vezetője életének 86. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. október 22-én, kedden 11 órakor a Jáki úti temetőben lesz. Kérjük, kegyeletüket egy szál virággal, részvétnyilvánítás mellőzésével fejezzék ki. A gyászoló család
"Vágytam maradni szeretteim között, A sors végül ellenem döntött. Búcsúzni sem tudtam, ajkam nem engedett, Amit mondtam volna, tudja, ki szeretetett. Kísérje utatok Isten és az ég, A felhőkön túl találkozunk még." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető édesanya, nagymama és rokon MAJOR LAJOSNÉ szül. Dallos Terézia méltósággal viselt szenvedés után 76 évesen megpihent. Örök nyugalomra helyezése október 21-én, hétfőn 14.45-kor lesz a Jáki úti temetőben. Gyászmise lelki üdvéért előtte, 13.45-kor a szöllősi Jézus Szíve-templomban. Tisztelettel kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, Váratlanul csendesen átölelt az Isten..." Fájdalommal tudatjuk, hogy PREIZNER LAJOSNÉ szül. Winter Mária életének 79. évében megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése október 22-én, kedden, a 13 órakor kezdődő gyászmisével lesz Szombathelyen, a Szent Márton-templomban. Kérjük a koszorúk, sírcsokrok mellőzését. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban együtt éreznek velünk. Gyászoló lánya, testvére, sógornői és családjaik
Fájdalommal tudatjuk, hogy szerető édesanyánk KISS BÉLÁNÉ szül. Bálint Teréz türelemmel viselt betegség után életének 80. évében megpihent. Örök nyugalomra helyezése október 21-én, hétfőn, a 13 órai gyászmisét követően lesz a büki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon együtt éreznek velünk, de kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családjaik
"Akik szerettek és emlékeztek rám, mondjatok el értem egy imát. Emlékem itt hagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom, Isten veletek." Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett testvérünk SOÓS MIKLÓS életének 63. évében csendesen megpihent. Temetése október 22-én, kedden, a 14.15 órai gyászmisét követően 15 órakor lesz a vasasszonyfai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. Gyászoló testvérei és családjaik
"Minden múlandó, csak egy állandó, Az igaz szeretet. S halálunk után az igaz emlékezet." Emlékezünk GÉRNYI LÁSZLÓ halálának 12. évfrodulóján. Szerető felesége és fia
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy TARNAI GYÖRGYNÉ szül. Horváth Mária női fodrász életének 76. évében megpihent. Hamvainak végső nyugalomra helyezése október 22-én, kedden 13.30-kor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. A gyászoló család
"Angyalaid vezessenek tovább az utadon, Legyen lelkednek örök béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BOKOR ISTVÁNNÉ szül. Kovács Piroska a Cipőgyár nyugdíjasa 80 éves korában csendesen elhunyt. Október 22-én, kedden 14.45-kor kísérjük utolsó útjára a Jáki úti temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon velünk éreznek. A gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott. Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy STIEBER GYŐZŐ 2019. október 15-én, életének 86. évében örökre megpihent. Temetése október 19-én, szombaton a 12.45-kor kezdődő gyászmise után 13.30-kor lesz Gasztony temetőjében. Gyászoló családja
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH REZSŐNÉ szül. Dénes Ilona életének 90. évében örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2019. október 22-én, kedden 15 órakor a sárvári városi temetőben lesz. Gyászmise aznap 7.15-kor a Szent László templomban. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY FERENCNÉ életének 83. évében elhunyt. Temetése október 19-én, szombaton 15 órakor lesz a vasegerszegi temetőben. A gyászoló család
"Előtttünk az arcod, szívünkben emléked, Amíg élünk nem felejtünk téged!" "Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Őrizze álmát béke és nyugalom." "Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom." Szomorú szívvel és mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó férj, szerető édesapa, nagyapa, testvér, após és rokon KUTASI TIBOR életének 72. évében, házasságának 43. évében rövid, de súlyos betegségben szerető szíve örökre megpihent. Örök nyugalomra helyezése 2019. október 19-én, szombaton lesz a petőmihályfai temetőben 15 órakor, előtte gyászmise 14.30-kor. Hálás szívvel köszönjük mindazoknak, akik velünk együtt utolsó földi útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló szerettei
"Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Fájó szívvel emlékezünk JÁMBOR LÁSZLÓ halálának 1. évfordulóján. Szerető családja
Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett nagynénénk FÜZI FERENCNÉ szül. Károly Olga volt zalaegerszegi lakos életének 86. évében örökre megpihent. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2019. október 21-én, hétfőn, a 15 órakor kezdődő gyászmisét követően, 15.30-kor lesz a szőcei temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik életében segítették és velünk együtt utolsó útjára elkísérik. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Tisztelettel: gyászoló családja
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, Szorgalom és munka volt egész életed. Elfeledni Téged soha nem lehet, Csak meg kell tanulni élni nélküled." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FREYBERGER FLÓRIÁNNÉ Magdi néni 78 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 18-án, pénteken a 14.15-kor kezdődő gyászmisét követően 15 órakor lesz a kőszegfalvi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, Nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, Ha látni akartok, nézzetek az égre." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesapánk és nagyapánk PÓCZA GYULA a TANÉP nyugdíjasa 2019. október 4-én 82 éves korában örökre megpihent. Utolsó útjára 2019. október 18-án 15 órakor kísérjük a csepregi temetőben. Gyászoló fia, menye, unokái
Angyalföldi fellépés / 2 órája
Vasárnap Vasas–Haladás mérkőzést rendeznek
Pum András
Az Atom gyenge dobóformával könnyítette a vasiak dolgát / 2 órája
Fontos körmendi siker
Tóth Judit
szép álmokat / 2 órája
Kiderült, miért alszanak rosszul a fiatalok
Jubileum múltidézővel, koszorúzással, fotókiállítással / 2 órája
60 éves a szombathelyi felsőoktatás
Nemes Judit
felfedezés / 3 órája
Mikrofon segíthet a diagnosztikában
vége / 3 órája
Tíz év házasság után válik a Mad Men vörös szépsége