Csaknem másfél évig tartó felújítási munkálatok után pénteken ünnepélyesen átadták a Vásárcsarnokot, ahol a múlt hét óta zsibvásár és termelői piac is van.
Május elejéig csaknem 180 ezer egyéni vállalkozó, több mint 68 ezer őstermelő és áfafizetésre kötelezett magánszemély juttatta el szja-bevallását a Nemzeti Adó és Vámhivatalhoz.
Vitaminbomba, nem lehet túlfogyasztani2021.03.15. 15:30
Mikrozöldség vagy csíra? Gondolhatnánk, hogy a kettő egy és ugyanaz, azonban a kezdetleges kis növénykék termesztési módja eltérő. Egy a közös bennük: egy pici kis „hajtás” koncentráltabban tartalmazza a tápanyagokat, mint a zöldség, ami belőle fejlődne.
Áldás van azon, amit szívből csinálsz2021.01.17. 07:00
Hatalmasat fordult a Kutrovácz házaspár élete azzal, hogy néhány hónap híján három éve örökbe fogadtak egy kislányt. Megváltozott helyzetük alapélelmiszerek otthoni készítésére és minőségi táplálkozásra is több teret adott. Egy ideje már nem csak maguknak
A külügyminiszter a nemrégen megnyílt bagi „autós” piacon vásárolt, ahol szombatonként az egész országból érkező termelőktől szerezhető be a hazai áru.
RÉPCELAK Átadták a pályázati pénzből megvalósított vásárteret. A megítélt 60 millió forintos, 100 százalékos támogatáshoz az önkormányzat az időközben megemelkedett beruházási költségek miatt 25 millió forint kiegészítést biztosított.