reflux

2 éve
Vannak ételek, amelyekről tudjuk, hogy puffasztó hatásúak a szervezetünkre, de a nők menstruáció idején is gyakran tapasztalják a kellemetlen hasfeszülést. Ezek mellett vannak olyan hétköznapi dolgok is, amelyekről nem is gondolnánk, hogy fokozzák a gázképződést.
1
széles paletta
Az interneten nyílt meg a II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon
Ne felejtsék el! / 3 órája
Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás!
Az órákat éjjel 2 órakor 3 órára kell állítani.
Gyász
"Nincs már holnap, ennyi volt az élet, Sírassatok csendben szívetekben élek." Megrendüléssel tudatjuk, hogy HORVÁTH FERENC 2020. március 19-én életének 73. évében örökre megpihent. Temetése a szombathelyi Jáki úti temetőben 2020. március 31.-én 11 órakor lesz. Kérésének eleget téve családi körben búcsúztatjuk egy szál virággal. Gyászoló szerettei
"Adj Uram örök nyugodalmat neki!" "Egész életen át szerényen élt, de szívesen dolgozott, most bánatot ránk hagyva minket itt hagyott. Örök álom zárja le drága két szemét, megpihenni térő dolgos két kezét." Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, hogy szerető édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk és testvér AUER ERNŐNÉ szül. Németh Erzsébet életének 90. évében türelemmel viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 2020.03.30-án 15 órakor az egervölgyi temetőben, szűk családi körben történik. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Szomorú szívvel emlékezünk SZALAI TIBORNÉ szül. Horváth Zsuzsanna halálának 1. évfordulóján. Férje, gyerekei, unokái
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ARNHOLD SÁNDORNÉ született Dékán Ágnes életének 76. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. március 31-én 9 órakor lesz a Jáki úti temetőben a sírnál. Családja, barátai körében helyezzük végső nyugalomra. Kérjük ismerőseit otthonukban egy szál gyertya meggyújtásával emlékezzenek rá. Gyászoló szerettei
"Lelkedre angyalok vigyáznak fent az égben." Emlékezünk SZENTKUTI LÁSZLÓ halálának 13 évfordulóján. Családja, Csepreg
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy SZABÓ ISTVÁN (Anyja neve: Brunner Jolán) életének 69. évében súlyos betegség után megpihent. Örök nyugalomra helyezése április1-jén szerdán, 13 órakor lesz a Bozzai Községi temetőben szűk családi körben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik bánatunkban bármely módon együttéreznek velünk A gyászoló család
Veletek vagyok és imádkozom értetek!” (a Szűzanya üzenete; Medjugorje, 2015. március 25-én) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GEOSITS ANTAL végigjárta a minden élők útját. Földi élete súlyos betegség miatt 79 évesen véget ért. Kérjük, hogy a virágokra vagy a koszorúra szánt összeget az Evangélikus Szeretetotthon Alapítványának utalják (OTP bank: 11747006-20192514 közleménybe: “Geosits Antal nevében” ), ezzel is megköszönve a dolgozók lelkiismeretes munkáját. A kialakult helyzetben szentpéterfai temetésén szűk családi körben búcsúzunk Tőle: testvére, gyermekei, veje és unokái
„A szeretet soha el nem múlik” (1Kor. 13,8) Mélyen megrendült szívvel, de a hit reménységével tudatjuk, hogy drága szerettünk PŐCZE ISTVÁNNÉ Ruborics Tímea (1968–2020) Életének 53. évében 2020 március 21-én, visszaadta lelkét az Örökkévalónak. Utolsó földi útjára kísérjük 2020. március 31-én, kedden 14 óra 45 perckor Szombathelyen a Jáki úti temetőben. Köszönjük Urunk, hogy adtad őt nekünk! Gyászoló családja Cím: 9485 Nagycenk, Gyár utca 20.
"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy a drága feleség, édesanya, nagymama és anyós SZABÓ LAJOSNÉ szül. Horváth Anna életének 78. évében elhunyt. Temetése 2020.03.31-én 15 órakor lesz a csényei belső temetőben, szűk családi körben. A gyászmise későbbi időpontban kerül megtartásra. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármely módon osztoznak. Gyászoló családja Csénye, Ikervár
„Mint csepp a tengerben, vagy mint egy homokszem csak annyit értek az évek az örökléthez mérten.” Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett férjem HORVÁTH ZOLTÁN a Készenlét Zrt. borászati termékreferense Somlói borlovag nagy küzdelmét elvesztette e földi létben, életének 62. évében örökre itt hagyott. Búcsúztatására szűk körben került sor. Kérem, akik ismerték és szerették egy gyertya lángja mellet gondoljanak rá és őrizzék meg szívükben emlékét. Celldömölk
"Küzdelmemnek vége, erőm elfogyott, Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy EPERJESI ZSUZSANNA életének 61. évében elhunyt. Temetése 2020. március 31-én 14.30 órakor lesz a herényi temetőben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló családja
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BINDER LAJOS életének 77.évében váratlanul elhunyt. Szeretett halottunk hamvaitól 2020.03.31-én, kedden 16 órakor veszünk búcsút a meggyeskovácsi temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Fia és családja
"Egy szál virág, egy gyertyaláng, egy fénykép, mely mosolyog ránk. Emléke itt maradt nekünk, amíg élünk, ő is él velünk." Szeretettel emlékezünk KISS ZOLTÁN halálának első évfordulóján. Szerettei
"Az édesanyák nem hallnak meg, csak fáradt szívük pihenni tér." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető feleség, drága jó édesanya, nagymama, anyós és rokon DOBRIBÁN JÓZSEFNÉ szül. INDRIKÓ MARGIT türelemmel viselt hosszú betegség után 71 évesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 31.-én kedden 13:30 órakor lesz a Jáki úti temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban velünk éreznek. A személyes részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"A küzdelemnek vége, erőm elfogyott, Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok." Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szerető férj, édesapa, nagyapa, após, rokon, ismerős SIMON FERENC lakatos mester életének 89. évében örökre lehunyta szemét. Hamvait szűk családi körben helyeztük végső nyugalomba. Kérjük, hogy akik ismerték és szerették egy gyertya lángja mellett gondoljanak rá, őrizzék meg szívükben emlékét. Gyászoló családja
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. HARKAI FERENCNÉ szül. Zsohár Jolán életének 92. évében csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2020. március 31-én, kedden 12 óra 15 perckor lesz a szombathelyi Jáki úti temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban a távolból osztoznak. Gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább testvér, sógor, nagybácsi, keresztapa HERTELENDI LÁSZLÓ életének 69. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020.03.30-án 16 órai kezdettel lesz a Kemestaródfai temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló testvérei és családjuk.
"Elmegyek, mert el kell mennem... Hogy elköszönni sem tudtam... sajnálom, Tudjátok, kiket szerettem, A síron túl is örökké... imádom." "Addig vagy boldog, míg van aki szeret, Aki a bajban megfogja kezed. S, hogy mily fontos is volt neked, Csak akkor tudod, ha már nincs veled." Soha el nem múló fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanya, szeretett feleség MARTON EDINA szül. Bősze Edina életének 49. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Drága szerettünket 2020. március 27-én, pénteken 13 órakor a körmendi temetőben helyezzük örök nyugalomra szűk, családi körben. Szentmise 12 órakor a katolikus templomban lesz. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
"Elmentem tőletek nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok nézzetek az égre." Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZALAI ZSIGMOND életének 59. évében szerető szíve örökre megpihent. Temetése 2020. 03.28-án, szombaton 14 órakor lesz az ikervári temetőben. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik fájdalmunkban osztoznak, egyúttal kérnénk a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló családja
"Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, amit még utoljára Akartál mondani." Megtört szívvel tudatjuk, hogy PALLÓSI IMRE az egykori XII. Autójavító Vállalat főmérnöke életének 71. évében 2020.03.10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett halottunk hamvait kívánságának megfelelően a nyőgéri temetőben helyeztük örök nyugalomra 2020.03.23-án. Hálás szívvel köszönjük rokonainknak, barátainknak, hogy a búcsúzáson velünk voltak. Munkatársainak, jó szándékú ismerőseinek megköszönjük ha szeretettel gondolnak rá. Jóságos emlékét őrző gyászoló családja.
végzetes könnyelműség / 3 órája
Míg mi otthon maradunk, az angolok és az osztrákok fittyet hánynak a járványra
Hazai eszközök / 3 órája
Magyar 3D nyomtató is felveszi a harcot a koronavírussal
segítség / 4 órája
A Fertőzés sztárjai is összefogtak a vírus ellen (videó)
Tűzeset / 5 órája
Melléképület gyulladt ki Szombathelyen
Horváth Balázs
A Haladás profija lett 2000-ben / 5 órája
Alex José de Paula 18 évesen érkezett Brazíliából Magyarországra,
Tóth Gábor
Külföldről jelentjük / 5 órája
Szardínia kis szigetén szigorú korlátozások léptek életbe – Ott élő magyar hölgyet kérdeztünk
vaol.hu