Sanzonest a várban

Szép lassan sanzonizálódunk, állapítottam meg azonnal, amikor beléptem a várudvarra, és megláttam a színpaddal szemben a teli nézőteret és lelátót. Nemhogy nem kell már magyarázni, mi a sanzon, honnét ered, kik a nevesebb előadók, már ott tartunk, hogy meg is telik egy-egy ilyen koncerten a nézőtér. Keresleti oldalon tehát erőteljes igény jelentkezik, a kínálat ma Magyarországon gyakorlatilag Bardóczy Attilából és Orosz Zoltánból áll. Őket már többször hallhattuk Szombathelyen, legutóbb néhány hete az MMIK-ban. Orosz Zoltán kissé kibővítette zenekarát az utóbbi időben, Ursu Gábor gitáros mellé bőgőst (Pengő Csaba) állított. Ettől kezdve a kísérettel neki egyáltalán nem kell már foglalkoznia, pusztán a zene színesítésével. Kétséget kizáróan ő ma a leggyorsabb kezű harmonikás Magyarországon. Ahányszor indult (háromszor) magyar bajnokságon, mindig nyert. A virtuozitás azonban teher is, alkalmanként nyűg, ahogy egy igen jól cselező futballista számára kivételes képessége akkor is cselez, amikor egyeneset kellene rúgni a labdába. Orosz Zoltán számára is nehéz, szinte megoldhatatlan feladat egy tartott hang vagy akkord, a villámgyors ujjainak regulázása pár pillanatra. Szombat este erre vonatkozóan viszont már láttunk biztató jeleket. Nagy kár viszont, hogy hangszerén csak néhány hangszínt használ, azt a tipikus párizsi harmonikahangszínt, amelyet a korabeli felvételekről ismerünk, alig vagy egyáltalán nem hallani tőle.

Bardóczy Attila kedves, jó hangú színész, a sanzonhoz azonban több kell. Vagy több színészet vagy több hang. Valahogy a kettő között van. Ha mondjuk Kulka vagy Kállai (nem tudom, énekelnek-e sanzont, csak a példa kedvéért említem őket) kijön a színpadra, mélyen a szemünkbe néz, mond két mondatot, közben szól a harmonika, már jó. Bardóczynak - aki nem ennyire ismert, és személye nem tölti be azonnal a várudvart - viszont szenzációsan kellene énekelnie. De sajnos hangja nem eredeti, majdnem fakó, előadásmódjának ugyan van íve, de korántsem szuggesztív, és őszintesége mesterkéltnek tűnik. Különben sem szerencsés, ha férfi énekes egyedül vállalkozik sanzon- estre, mert szinte a teljes Piaf-reperto- árt ki kell hagynia (nyilván a Milordot vagy a Szerelem himnuszát nem tűzheti műsorra). A konferanszról amelyik dal magyar fordításban hangzik el, annak a tartalmát nem kellene előtte elmondani, ezt inkább az eredeti nyelven felhangzó dalokra kellene tartogatni.

Ursu Gábor gitáros sokkal inkább otthon van ebben a formációban, mint amikor Orosz Zoltán együttesében a rettenetes sebességű számokat kell kísérni, és főleg szólózni meg improvizálni. Egyáltalán nem sematikus, amit a sanzonest alatt kihoz hangszeréből, különösen azok a részek szépek, amikor csak a gitár szól az ének alatt. A nejlonhúrok azonban túlságosan fakón pengenek, talán meg lehetne próbálni két akusztikus gitárt használni, egy nejlon- és egy fémhúrost, mikor melyik illik jobban a zenéhez. Pengő Csaba bőgős játékában semmi kifogásolnivaló sem volt, hangszere azonban basszusgitár-szerűen buffogott, nem a jellegzetes, kissé hamiskás bőgőhang szólt ezen az estén.

Párizsi zenére voltunk hivatalosak, a sanzonok között felhangzó hangszeres betétek között azonban volt latin és délszláv is. Ezzel sajnos azonnal odalett a párizsi életérzés. Ha francia est, akkor francia est, tessék musette- ket (harmonikára írt gyors keringők) játszani, amíg az énekes pihen. Van belőlük bven.

Ezek után talán viccesnek tűnik, ha azt írom, összességében jó koncertet hallottunk. Pedig így volt.

Bardóczy Attila kedves, jó hangú színész, a sanzonhoz azonban több kell. Vagy több színészet vagy több hang. Valahogy a kettő között van. Ha mondjuk Kulka vagy Kállai (nem tudom, énekelnek-e sanzont, csak a példa kedvéért említem őket) kijön a színpadra, mélyen a szemünkbe néz, mond két mondatot, közben szól a harmonika, már jó. Bardóczynak - aki nem ennyire ismert, és személye nem tölti be azonnal a várudvart - viszont szenzációsan kellene énekelnie. De sajnos hangja nem eredeti, majdnem fakó, előadásmódjának ugyan van íve, de korántsem szuggesztív, és őszintesége mesterkéltnek tűnik. Különben sem szerencsés, ha férfi énekes egyedül vállalkozik sanzon- estre, mert szinte a teljes Piaf-reperto- árt ki kell hagynia (nyilván a Milordot vagy a Szerelem himnuszát nem tűzheti műsorra). A konferanszról amelyik dal magyar fordításban hangzik el, annak a tartalmát nem kellene előtte elmondani, ezt inkább az eredeti nyelven felhangzó dalokra kellene tartogatni.

Ursu Gábor gitáros sokkal inkább otthon van ebben a formációban, mint amikor Orosz Zoltán együttesében a rettenetes sebességű számokat kell kísérni, és főleg szólózni meg improvizálni. Egyáltalán nem sematikus, amit a sanzonest alatt kihoz hangszeréből, különösen azok a részek szépek, amikor csak a gitár szól az ének alatt. A nejlonhúrok azonban túlságosan fakón pengenek, talán meg lehetne próbálni két akusztikus gitárt használni, egy nejlon- és egy fémhúrost, mikor melyik illik jobban a zenéhez. Pengő Csaba bőgős játékában semmi kifogásolnivaló sem volt, hangszere azonban basszusgitár-szerűen buffogott, nem a jellegzetes, kissé hamiskás bőgőhang szólt ezen az estén.

Párizsi zenére voltunk hivatalosak, a sanzonok között felhangzó hangszeres betétek között azonban volt latin és délszláv is. Ezzel sajnos azonnal odalett a párizsi életérzés. Ha francia est, akkor francia est, tessék musette- ket (harmonikára írt gyors keringők) játszani, amíg az énekes pihen. Van belőlük bven.

Ezek után talán viccesnek tűnik, ha azt írom, összességében jó koncertet hallottunk. Pedig így volt.

Ursu Gábor gitáros sokkal inkább otthon van ebben a formációban, mint amikor Orosz Zoltán együttesében a rettenetes sebességű számokat kell kísérni, és főleg szólózni meg improvizálni. Egyáltalán nem sematikus, amit a sanzonest alatt kihoz hangszeréből, különösen azok a részek szépek, amikor csak a gitár szól az ének alatt. A nejlonhúrok azonban túlságosan fakón pengenek, talán meg lehetne próbálni két akusztikus gitárt használni, egy nejlon- és egy fémhúrost, mikor melyik illik jobban a zenéhez. Pengő Csaba bőgős játékában semmi kifogásolnivaló sem volt, hangszere azonban basszusgitár-szerűen buffogott, nem a jellegzetes, kissé hamiskás bőgőhang szólt ezen az estén.

Párizsi zenére voltunk hivatalosak, a sanzonok között felhangzó hangszeres betétek között azonban volt latin és délszláv is. Ezzel sajnos azonnal odalett a párizsi életérzés. Ha francia est, akkor francia est, tessék musette- ket (harmonikára írt gyors keringők) játszani, amíg az énekes pihen. Van belőlük bven.

Ezek után talán viccesnek tűnik, ha azt írom, összességében jó koncertet hallottunk. Pedig így volt.

Párizsi zenére voltunk hivatalosak, a sanzonok között felhangzó hangszeres betétek között azonban volt latin és délszláv is. Ezzel sajnos azonnal odalett a párizsi életérzés. Ha francia est, akkor francia est, tessék musette- ket (harmonikára írt gyors keringők) játszani, amíg az énekes pihen. Van belőlük bven.

Ezek után talán viccesnek tűnik, ha azt írom, összességében jó koncertet hallottunk. Pedig így volt.

Ezek után talán viccesnek tűnik, ha azt írom, összességében jó koncertet hallottunk. Pedig így volt.