A magyar lélek tánca

Gondolatok és tánc nyárestén - ez volt a címe a megyeháza udvarán bemutatott műsornak, amely Pesovár Ernő Ünneprontók című darabjá-val kezdődött. A koreográfus idén 80 éves, neve összefonódott az együttessel. Bár azt 1955-ben alapították a kőszegi gimnázium diákjai Nagy Árpád kezdeményezésére, 1959-től 1978-ig Pesovár Ernő volt a vezetőjük. A Kossuth-díjas mestert ősszel önálló műsorral köszönti majd az Ungaresca. Az elmúlt időszak alatt számos országos fesztiválon, versenyen vettek részt. 2002-ben első díjat nyertek a balatonföldvári, 2003-ban a Zakopanéban rendezett nemzetközi fesztiválon.

Ezt a nyáresti szereplést nemcsak szombathelyi közönség nézte, hanem Bükről busszal hozott turistacsoport is. Ha a külföldiek a szövegeket nem is értették, olyan produkciót láthattak, amely messze fölötte van a magyaros folklórműsoroknak, az Ungaresca a tánc nyelvén beszélt a magyar lélekről, sorsról - felejthetetlen szuggesztív erővel. A műsor első felé-ben táncszínházi koreográfiákat mutattak be: egy készülő tematikus blokk első négy darabját (A bujdosó álma, Lumpok indulója, Ady verbunkja, Bartók szarvasai). A koreográfiákat Kiss Ferenc: A nagyvárosi bujdosók című zenéjére készítette Horváth János és Horváth Győző, az esten Czirók Tamás mondott hangulatfestő bevezetőket. A fiákerek, automobilok világát idézte, ahol elképzelhető, hogy Latinovits Huszárikkal Bartókot közrefogva sétálgat, s e kor nagy magyar bálján megjelennek az önpusztító titánok, magányos bölcsek, szeszélyes dámák, a szorongó politikusok, akik épp bűntudatukat kompenzálják. Három nap, három éjjel tart a dáridó, dohányfüst, szeszszag, parfümök illata lengi be a teret, mire vége, csak egy énekmondó marad a téren a kobzával... Táncszínház volt a folytatás is: Csollányné Horváth Krisztina Szem meglátta, szív megverte című koreográfiája a nőről, az örök Éváról szólt, szerepeiről, helyéről, bánatáról, örömeiről és persze a szerelemről. Ezt követte Horváth Győző Változó ritmusok című darabja, ami az est egyik legnagyobb sikere volt: zene nélkül, kizárólag ritmusokra alapozott tánc volt. A műsor első részét Pesovár Ernő harminc évvel ezelőtt készült koreográfiája, a Búcsúzás Kemenesaljától zárta. Az eső a szünetben is fenyegetett, de aztán mégsem esett, mintha épp ez lett volna az égi áldás: visszafogni föntről a vizet, hogy ne ázzon el ez a műsor, hagyni kell végigpörögni, mert olyan unikális darabok következtek aztán, mint Pesovár Ernő Legények, kik munka közt táncoltak című darabja, amellyel anno koreográfiai nagydíjat nyert. A Senior együttes előadásában láthattuk a Kecskés című produkciót, amely Antal László koreográfiája; a juhait kereső pásztor történetét a csángó dialektusból dolgozta fel. Az élő szlovák és magyar tánchagyományt jelenítette meg Varga Zoltán: Mert a magyar mindig csak kesereg című darabja, amit a Boglya zenekar önálló blokkja követett. Őrvidéki zenét játszottak, Földesi János énekelt, de nem hosszan, mert az eső rákezdeni látszott, a parádés, fergeteges Rábamente táncait már vizes színpadon járta el az együttes. Nagy taps volt, és rögtön vége lett, menteni kellett a hangszereket is. Földesi János rohant az autóhoz a bőgőjével, mert mint mondta, az nagyon bírja a sört, a bort, a pálinkát, csak a vizet nem.

Ezt a nyáresti szereplést nemcsak szombathelyi közönség nézte, hanem Bükről busszal hozott turistacsoport is. Ha a külföldiek a szövegeket nem is értették, olyan produkciót láthattak, amely messze fölötte van a magyaros folklórműsoroknak, az Ungaresca a tánc nyelvén beszélt a magyar lélekről, sorsról - felejthetetlen szuggesztív erővel. A műsor első felé-ben táncszínházi koreográfiákat mutattak be: egy készülő tematikus blokk első négy darabját (A bujdosó álma, Lumpok indulója, Ady verbunkja, Bartók szarvasai). A koreográfiákat Kiss Ferenc: A nagyvárosi bujdosók című zenéjére készítette Horváth János és Horváth Győző, az esten Czirók Tamás mondott hangulatfestő bevezetőket. A fiákerek, automobilok világát idézte, ahol elképzelhető, hogy Latinovits Huszárikkal Bartókot közrefogva sétálgat, s e kor nagy magyar bálján megjelennek az önpusztító titánok, magányos bölcsek, szeszélyes dámák, a szorongó politikusok, akik épp bűntudatukat kompenzálják. Három nap, három éjjel tart a dáridó, dohányfüst, szeszszag, parfümök illata lengi be a teret, mire vége, csak egy énekmondó marad a téren a kobzával... Táncszínház volt a folytatás is: Csollányné Horváth Krisztina Szem meglátta, szív megverte című koreográfiája a nőről, az örök Éváról szólt, szerepeiről, helyéről, bánatáról, örömeiről és persze a szerelemről. Ezt követte Horváth Győző Változó ritmusok című darabja, ami az est egyik legnagyobb sikere volt: zene nélkül, kizárólag ritmusokra alapozott tánc volt. A műsor első részét Pesovár Ernő harminc évvel ezelőtt készült koreográfiája, a Búcsúzás Kemenesaljától zárta. Az eső a szünetben is fenyegetett, de aztán mégsem esett, mintha épp ez lett volna az égi áldás: visszafogni föntről a vizet, hogy ne ázzon el ez a műsor, hagyni kell végigpörögni, mert olyan unikális darabok következtek aztán, mint Pesovár Ernő Legények, kik munka közt táncoltak című darabja, amellyel anno koreográfiai nagydíjat nyert. A Senior együttes előadásában láthattuk a Kecskés című produkciót, amely Antal László koreográfiája; a juhait kereső pásztor történetét a csángó dialektusból dolgozta fel. Az élő szlovák és magyar tánchagyományt jelenítette meg Varga Zoltán: Mert a magyar mindig csak kesereg című darabja, amit a Boglya zenekar önálló blokkja követett. Őrvidéki zenét játszottak, Földesi János énekelt, de nem hosszan, mert az eső rákezdeni látszott, a parádés, fergeteges Rábamente táncait már vizes színpadon járta el az együttes. Nagy taps volt, és rögtön vége lett, menteni kellett a hangszereket is. Földesi János rohant az autóhoz a bőgőjével, mert mint mondta, az nagyon bírja a sört, a bort, a pálinkát, csak a vizet nem.

Ezt a nyáresti szereplést nemcsak szombathelyi közönség nézte, hanem Bükről busszal hozott turistacsoport is. Ha a külföldiek a szövegeket nem is értették, olyan produkciót láthattak, amely messze fölötte van a magyaros folklórműsoroknak, az Ungaresca a tánc nyelvén beszélt a magyar lélekről, sorsról - felejthetetlen szuggesztív erővel. A műsor első felé-ben táncszínházi koreográfiákat mutattak be: egy készülő tematikus blokk első négy darabját (A bujdosó álma, Lumpok indulója, Ady verbunkja, Bartók szarvasai). A koreográfiákat Kiss Ferenc: A nagyvárosi bujdosók című zenéjére készítette Horváth János és Horváth Győző, az esten Czirók Tamás mondott hangulatfestő bevezetőket. A fiákerek, automobilok világát idézte, ahol elképzelhető, hogy Latinovits Huszárikkal Bartókot közrefogva sétálgat, s e kor nagy magyar bálján megjelennek az önpusztító titánok, magányos bölcsek, szeszélyes dámák, a szorongó politikusok, akik épp bűntudatukat kompenzálják. Három nap, három éjjel tart a dáridó, dohányfüst, szeszszag, parfümök illata lengi be a teret, mire vége, csak egy énekmondó marad a téren a kobzával... Táncszínház volt a folytatás is: Csollányné Horváth Krisztina Szem meglátta, szív megverte című koreográfiája a nőről, az örök Éváról szólt, szerepeiről, helyéről, bánatáról, örömeiről és persze a szerelemről. Ezt követte Horváth Győző Változó ritmusok című darabja, ami az est egyik legnagyobb sikere volt: zene nélkül, kizárólag ritmusokra alapozott tánc volt. A műsor első részét Pesovár Ernő harminc évvel ezelőtt készült koreográfiája, a Búcsúzás Kemenesaljától zárta. Az eső a szünetben is fenyegetett, de aztán mégsem esett, mintha épp ez lett volna az égi áldás: visszafogni föntről a vizet, hogy ne ázzon el ez a műsor, hagyni kell végigpörögni, mert olyan unikális darabok következtek aztán, mint Pesovár Ernő Legények, kik munka közt táncoltak című darabja, amellyel anno koreográfiai nagydíjat nyert. A Senior együttes előadásában láthattuk a Kecskés című produkciót, amely Antal László koreográfiája; a juhait kereső pásztor történetét a csángó dialektusból dolgozta fel. Az élő szlovák és magyar tánchagyományt jelenítette meg Varga Zoltán: Mert a magyar mindig csak kesereg című darabja, amit a Boglya zenekar önálló blokkja követett. Őrvidéki zenét játszottak, Földesi János énekelt, de nem hosszan, mert az eső rákezdeni látszott, a parádés, fergeteges Rábamente táncait már vizes színpadon járta el az együttes. Nagy taps volt, és rögtön vége lett, menteni kellett a hangszereket is. Földesi János rohant az autóhoz a bőgőjével, mert mint mondta, az nagyon bírja a sört, a bort, a pálinkát, csak a vizet nem.