A politikus és a kommunikáció

Most egy kicsit hagynám a megszorítózást, és feltenném a kérdést, hogy tud-e a politikus kommunikálni. Ne vágjuk rá rögtön, hogy nem, ne emlegessük nemes arab paripák vonatkozó testrészeit, ne legyünk elutasítóak, mert nagyjaink csuda dolgokra képesek. Ha mondjuk helyben körültekintünk, akkor azt látjuk, hogy lokális vezére-ink jelentős hányada valóságos turbómotorrá változik, ha saját ügyeiről, érdekeltségeiről van szó - ott aztán nincs időhúzás, késedelem, keresztbetevés, kátyú az utakon és egyéb kellemetlenségek. Messzebbre, orszá-gos szintre emelkedve - ott arra kaptak felhatalmazást vezetőink, hogy lehetőleg ne csak ők éljenek vidáman és jól, hanem a népesség egyre nagyobb hányada -, nos, ott már gázosabb a helyzet, mert ugyebár beszélni és vezetni kéne. Lehetőleg nem tévébeszédekben meg a sajtótájékoztatókban, mert úgy bele tud marni a honfiszívbe, hogy azért kell több áldozat és lemondás a néptől, mert összes kormányaink egy közepes sertéstelep gazdasági összefüggéseiből is akkorát buktak volna, mint fotocellás, EUkonform ólajtó. (A majd mi megmentjük a népet a rézbőrű komancsoktól szlogent is hanyagolhatjuk, mert ez meg utoljára Gojko Miticnek sikerült a bosnyák karszthegységben.) Nagyjából akkor járunk közel az igazsághoz, ha azt mondjuk, politikusainknak nem erőssége a kapcsolattartás a néppel. Belepancsolnak egy rissz-rossz csomaggal az arcunkba, majd elhúznak szabadságra délre meg északra. A polgár meg ül otthon, és azon töri a fejét, megéri-e azt az időt, amikor nem full hülyének, csak félkegyelműnek nézik?