Egy csapat maradt

Székesfehérvár (mti) - Ma 20 órától egyetlen talpon maradt magyar klubként az FC Fehérvár a svájci Grasshopperst fogadja a labdarúgó UEFA Kupában.

Mórocz Zsolt

A selejtező második fordulójában a párharc tétje hazai szempontból az, hogy marad-e magyar csapat a nemzetközi porondon. Balszerencsésen sikerült a bajnoki rajtunk, nem tudtuk átmenteni a tavaszi formánkat. A Grasshoppers jobb csapat, de remélem, tisztességgel helyt áll a csapatom. Az első, hazai mérkőzésen olyan eredményt szeretnénk elérni, hogy ne kerüljünk hátrányba, azaz maradjon esélyünk a továbbjutásra - mondta Csertői Aurél vezetőedző. A találkozót a Duna Televízió tematikus csatornája, az Autonómia élőben adja a 19.50-kor kezdődő műsorában, majd a Duna TV 1-es csatornája 22 órától megismétli. A Petőfi Rádió 21.04-től, azaz a második félidőtől közvetíti a mérkőzést. A párharc visszavágóját augusztus 24-én rendezik. A győztes az UEFA Kupa első fordulójába jut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!