Hang-katedrális

Szombathely (VN) - A professzorok nyitókoncertjével kezdődött csütörtökön a Savaria Régi Zene Műhely, melynek munkájában második alkalommal vesz részt a majd félszáz hallgató, akiknek negyede külföldről - Ausztriából, Német-országból, Franciaor-szágból és Erdélyből - érkezett.

Mórocz Zsolt

A rendezvény szerves folytatása a Tinódi Alapítvány korábbi, a 90-es években szervezett Régi Zene Nyári Akadémiájának.

A szervezők fontosnak tartják, hogy a hallgatók mindjárt az első este megcsodálhassák tanáraik művészi kvalitását, akik példát adnak abból, amire majd a következő héten tanítják növendékeiket. S valóban, a koncert - melyet Horváth György, a városi kulturális bizottság elnöke nyitott meg a legfőbb támogató, Szombathely Megyei Jogú Város nevében - nagy tetszést aratott. A résztvevők és a város közönsége vastapssal jutalmazta a művészeket. A műsor kaleidoszkópszerűen villantotta fel a 17-18. század különböző műfajait és stílusirányzatait. Hallhattunk szeszélyes kora barokk foliát, megcsodálhattuk Spányi Miklós artisztikus csembalójátékát, Prehoffer Gábor sokszínű furulyázását. Krommer Lúcia a Napkirály versailles-i palotájába varázsolt gambajátékával, míg Kónya István a Bach barátságával is kitüntetett, ma kevéssé közismert Leopold Weiss egy kompozícióját szólaltatta meg mesterien barokk lantján. Kalló Zsolt szólóhegedűjének négy húrján emelt hangokból katedrálist, J. S. Bach híres d-moll Chaconne-ját szólaltatva meg. S hogy a különböző helyekről, más-más iskolákból érkezett művészek mennyire közös nyelvet beszélnek, az a kamarazenei produkciókból, köztük a műsort záró Telemann Triószonátából hallhatta a közönség.

Másnaptól a résztvevők számára is megkezdődött a komoly munka. Az egyéni és kamarazene órák mellett a sok, érdekesnek ígérkező kiegészítő program (táncházak, előadások, torna) feszített hetet jósol, amelybe a napi gyakorlásnak is bele kell férnie. Pedig csábító a szombathelyi múzeumok ajánlata, mely ingyenes belépést enged a kurzusok résztvevőinek a Régi Zene Műhely ideje alatt.

- Milyen újdonságot hoz az idei rendezvény, és merre tovább? - kérdeztük Békefi Antal Attilát, a rendező Tinó-di Alapítvány kuratóriumá-nak elnökét.

- A tavalyi Műhelyen kipróbáltuk, és tetszést aratott a leírt kottaszövegtől való elszakadást segítő improvizáció, melyet a kottista zené-szeknek nemigen tanítanak. Ezt iktattuk több alkalommal a napirendbe. Először tanulhatnak fortepianón játszani a billentyűs hangszeres növendékek, s e hangszer révén nyílik lehetőség a klasszikus kor muzsikájának megszólaltatására is.

A vasárnapi tanári koncerten a barokk mesterek mellett Haydn és Mozart művei is felcsendültek a Premontrei gimnázium dísztermében.

Jövőre 20 éves lesz a Kálvária-templom historikus orgonája. Ha felújításának anyagi feltételei megteremthetők volnának, lehetne egy barokk orgonistatalálkozóval ünnepelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!