Minden este lenyelte a Napot

Szombathely (mt) - A több mint százezres tömeget vonzó esemény hivatalosan augusztus 24-én este, karneválnyitó keretjátékkal kezdődik a városháza előtt felállítandó Fórum színpadon.

Mórocz Zsolt

A keretjáték tűzperfor-mance lesz Nut, az éganya címmel a Magma Tűzszínház és a Tűzmadarak közös produkciójaként, amely nemcsak karneválnyitó előadás hanem ősbemutató is.

Nut egyiptomi istennő, az égbolt megtestesítője, aki a mitológia szerint minden este lenyelte a Napot, benne vándorolt végig éjjel, s reggel belőle született újjá. Nut Isis és Osiris, és minden csillagok anyja, a hajnalok előidézője. Nevetése a villám, sírása az eső, teste az égbolt. Ezzel a történettel szólítják meg a tüzesek Savaria mai polgárait, akik ebben a római városban egy egyiptomi istennőnek, Isisnek szentélyt emeltek valaha.

A városháza előtt felállított Fórum színpad a karnevál központi helyszíne lesz. Itt lépnek fel a hazánkból és külföldről érkező zenekarok, például a Balázs Elemér Group, Lajkó Félix és Zenekara, a világhírű Boban Markovics Orchestra. De itt játszik majd az Ajde Braco balkáni fúvós- zenekar is, vagy a Chalaban, a Cracow Klezmer Band.

A neves zenei együtteseken kívül látható lesz itt az Artistica Anam Cara, a most már évente visszatérő középkori mutatványosok hada, vagy a Waldorf iskola zsonglőrcsapata is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!