Párbeszéd a tárgyakkal

Sárvár (VN) - A Nádasdy-vár kiállítótermében, a Galeria Arcisban augusztus 31-éig látható Kovács Péter Balázs képzőművész kiállítása.

Mórocz Zsolt

A szokásoktól eltérően maga az alkotó, Kovács Péter Balázs képzőművész nyitotta meg saját kiállítását a sárvári Nádasdy-vár kiállítótermében, a Galeria Arcisban. Elmaradt hát az ilyenkor elvárt méltatás, az életút ívének megrajzolása, a művészt ért hatások számbavétele. És bár azon lehet vitatkozni, hogy a képeket (vagy bármi mást) létrehozó művész a leghivatottabb elemzője-e saját munkáinak, abban biztosak lehetünk, hogy az alkotások születésének titkaiba ő tud a legkönnyebben beavatni bennünket.

Kovács Péter Balázs saját tárlatának megnyitóján egyebek mellett arról beszélt, hogy többnyire az őt körülvevő leghétköznapibb tárgyakat veszi szemügyre, hogy eredeti kontextusukból, környezetükből kiemelve műalkotás - és párbeszéd - tárgyává tegye őket. Csak egy kicsit kell elmozdítani az arányokat, esetleg ki-emelni részleteket, hogy egy-egy észre sem vett - mert naponta látott, használt - tárgy a vásznon az újdonság, a meglepetés erejével hasson.

A Dialógus című tárlat augusztus 31-éig tart nyitva a Galeria Arcisban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!