Sérülten is dobogón

Ostoros, Eger (gz) - Az elmúlt hétvégén két rangos, országos, illetve nemzetközi megmérettetésen is jól szerepeltek a vasi sportolók.

Mórocz Zsolt

Az elmúlt hétvégén az extrém sportok képviselői Egerben találkoztak. Szombaton az onnan 3 km-re lévő Ostoroson immár 15. alkalommal rendezték meg az országos X-Terra tereptriatlon-versenyt, míg vasárnap négy nemzet 821 versenyzőjével az idei év legrangosabb hegyikerékpáros megmérettetését, a Bükk Maratont. Mindkét számban ugyan csupán két-két szombathelyi versenyző képviselte a vasi színeket, de szép sikereket értek el.

A tereptriatlonon a 700 méter úszást két körrel - köztük 20 m parti futással - egy bányatóban kellett teljesíteni. A víz kellemes, 23-24 fokos volt. A 14 km-es kerékpárpálya erdei utakon szintén két körből állt, 180 m szintkülönbséggel. A legnagyobb gond az volt, hogy az egysávos nyomsávon előzni alig lehetett. Az 5,5 km futópályát a tó körül jelölték ki. A menőket Maróti Vilmos és Dezső Sándor képviselte.

Az már a pályabejáráson kiderült, hogy ez a verseny kemény erőpróba elé állítja a versenyzőket. A természetes terepen a legtöbb helyen méteres volt a fű, így láthatatlan a talaj. Sok volt a mocsaras rész, vízmosásokkal tarkítva. Egy ilyennek esett áldozatul a magát ebben a sportágban először kipróbáló Gergácz Péter, aki egy lejtőn megcsúszva nagyot bukott, és térdsérülést szenvedett. Ennek ellenére másnap mégis rajthoz állt. Az úszással és a kerékpározással nem is akadt gondja, annál inkább a futással. Dacolva a fájdalommal, nagy akaraterőről tanúbizonyságot téve 1:34,48-as idővel junior kategóriában az igencsak előkelő második helyet szerezte meg. Az X2S csapatból jól ismert másik vasi versenyző, Koller Szilárd is kitett magáért. A rendkívül erős felnőtt mezőnyben jó kerékpározással és futással, alig lemaradva a dobogóról az ötödik helyet szerezte meg, ideje: 1:23,00.

Másnap a Bükk Maraton hegyikerékpár-versenyen a négy nemzet - cseh, szlovák, osztrák, magyar - 821 indulója között Veres Boglárka és Gergácz Péter próbált szerencsét. Mindketten a 290 indulót számláló rö-vid távon (40 km, 700 m szintkülönbség). A hőmérséklet mindössze 17 fok volt, a pálya köves, aminek leküzdését a fél távnál megeredő eső is nehezítette. A vasiak ezúttal megúszták bukás nélkül. Veres Boglárka az U17-es kategóriában 2:23,13-os idővel a negyedik, Gergácz Péter 1:34,32-vel a felnőtt férfi mezőnyben (129 induló között) a 17. helyet szerezte meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!