2006.09.04. 02:29
Cigányzenekar a tér színpadán
Szombathely (mt) - Nem gyakori, hogy egy cigányzenekar színpadon játszik, de mivel a kávéházi, éttermi muzsika megszűnt, koncert formában próbálják újra-éleszteni ezt a műfajt.
A Pannon Cigányzenekar pár hónapja kifejezetten erre a célra alakult, hogy színpadképes koncertműsorokkal álljon a közönség elé. Elképzelésükkel pénteken este debütáltak a szombathelyi Fő téren, ahol megtelt a kitett több száz szék, és sokan hallgatták ácsorog-va is a zenét. Az önkormányzati szervezésű koncert megállta a helyét: tetszést aratott a népszerű zeneművekből, filmzenékből, operettrészletekből összeállított műsor.
Az együttesnek büki, szombathelyi, celldömölki, győri, vasvári tagjai vannak. A zenekar magja egykori rajkósok-ból áll, akik elmentek világot látni, aztán visszajöttek, s most hét próba után először próbálták ki magukat így együtt a Fő téri színpadon.
- Ezt a zenét száműzték a köztudatból, pedig nem olyan régen még része volt a hazai kultúrának. Sokszor képviseltük Magyarországot külföldön, mikor reprezentálni kellett - mondta Baranyai Lajos, a vezetőjük.
- Fontosnak tartjuk, hogy magyar cigányok vagyunk. Nem cigányok és mellette magyarok, hanem a magyarokon belül cigányok, és olyan élőzenét tudunk, amitől minden ember kivirul.