Ez mind én voltam

Áldás és átok, ha egy szépíró széles körű irodalomelméleti, -történeti és nyelvészeti ismereteket is birtokol. Áldás, mert nyilván a kisujjában van a ...

Mórocz Zsolt

Áldás és átok, ha egy szépíró széles körű irodalomelméleti, -történeti és nyelvészeti ismereteket is birtokol. Áldás, mert nyilván a kisujjában van a nyelv, az irodalom működésének természete - és átok, mert ennek a tudásnak a birtokában fennáll a veszélye, hogy szépirodalmi alkotása (tegyük föl, regénye) nem lesz több elméleteket illusztráló szöveggyűjteménynél. A fennálló veszély azonban önreflexióval, iróniával (most mondjuk azt, hogy tehetséggel?) elhárítható. Varga Virág állandó önreflexióval, iróniával (mondjuk azt, hogy tehetséggel?) el is hárítja.

Többek között ezért lehet nyakig elmerülni Sehrezád című, ezeregyszínű, ezeregyszálú, mégis egységes egésszé kerekedő könyvében, amely az apokrif mesék alcímet viseli, de nevezhetjük - legalábbis az egyszerűség kedvéért - regénynek. Különben nem is olyan egyszerű beszélni róla. Azt viszont könynyű elképzelni, hogy milyen izgalmas elemzések megírására ösztönözhet. Meg kellene vizsgálni, hogy miféle irodalmi mintákat - szerzőket, műfajokat - használ, tör szét és épít újjá a szerző, természetszerűleg az Ezeregyéjszaka meséitől az Odüsszeián (plusz Ulyssesen) át a sodró, izgalmas, de valahogy mindig nevettető ponyvaregényig. Fel kellene tárni a Sehrezád nyelvi rétegeit, rámutatni a stilisztikai bravúrokra, finomságokra és rontásokra, a bonyolult, mégis átlátható szövegszervezés törvényszerűségeire. (Ez ügyben elismerés illeti a tipográfus Bonyhádi Károlyt, aki a különböző típusú, különböző elbeszélőhöz, mesélőhöz köthető szövegeket következetesen és szépen teszi szó szerint láthatóvá a hömpölygésben.) Aztán: majdnem a végtelenségig bővíthető katalógust (vö! nyitott mű) lehetne összeállítani azokból az irodalmi alkotásokból (főleg talán versekből, főleg magyar klasszikusokból), amelyeknek töredékei, sorai, torzított, de fölismerhető - mert mélységesen belénk ivódott - részletei a legváratlanabb helyeken, mégis magától értetődően bukkannak föl, hatalmas holdudvart rajzolva a megérintett szövegrész köré. Csak egyetlen példa mutatóba, a gyönyörű Odüsszeusz-Penelope-kettősből: ...Csak halandó szerethet halhatatlanul, s íme, hogy megleltem hazámat, nem mit a sors születésemül vetett, hanem két almája közt a szerelemnek az öröklétbe ágazót... (És akkor még mindig ott settenkedik a gyanú, hogy az olvasó az idézeteknek, utalásoknak csak a töredékét ismerte föl. Szép és izgalmas játék; nem is kötelező. Ajándék. Ráadásul nem csak könyvek beszélgetnek: Lassan ötszázharmincnégy napja nem tudjuk, kicsoda a nevezett Zuleikha Jamilah, mondja pl. a Néhány szó a második kiadáshoz. Hát, az ennyi-és-ennyi-napja-nemtudjuk-kicsoda fordulattal egy bizonyos helyen hetente megidézett történet is mesébe illő. Pedig ez az élet.)

És azt is meg kellene néz- ni közelebbről, hogy ki(k) az(ok), aki(k) ez(eke)t a történet(ek)et elbeszéli(k); eset-leg hogy milyen viszonyt ápol(nak) Varga Virággal. Van egyszer a könyvnek (első pillantásra valahonnan ismerős eljárással) keretet adó P. Bloom - jelen kézirat közrebocsátója -, tudományos főmunkatárs és főiskolai tanár. Aztán (?) van bizonyos Leopold Howard, szintén főiskolai tanár, akinek szenvedélye a mesekutatás - és aki a biztonság és a hitelesség (az mi?) kedvéért néha beleír Sehrezád naplójába. (Ha a két nevet kicsit összerázzuk, különös eredményre jutunk. Ne csináljunk úgy, mint a kereskedelmi tévék déli vetélkedőiben a műsorvezetők, mégis: útmutatónak annyit, hogy szeretetteljes üdvözlet Rejtő Jenőnek, James Joyce-nak, a szombathelyi származású Virág Lipótnak - és persze a szombathelyi születésű Varga Virágnak.) Aztán van a már említett, titokzatos nagynéni, Zuleikha Jamilah - és van természetesen Sehrezád, aki az életéért mesél, mesél, és még mindig mesél. Milyen szép: az arab irodalom legnagyobb elbeszélője - a fikció szerint legalábbis - nő. Aki hallgatja, aki a mesét alakítja-befogadja: férfi. Sőt, szultán, élet és halál ura. Mellesleg mintha maga is mesekutatóként működne. Egészen addig, míg meg nem érti, hogy főszöveg nincs - csak sok-sok változat. Lehet választani. Szabadnak lenni, játszani. (Akarsz-e?)

Varga Virág regényének a fikció szerint az 1930-as években játszódó (keret)története a nőirodalmat ért máig ható férfibírálatok összes kliséjét Leopold Howard személye által mutatja fel és forgatja ki. (A kötetzáró néhány szót P. Bloom pont 36 március 8-ára keltezi.) Tanulság és magyarázat helyett idézzük inkább Varga Virág felejtés című versét: ...mesélő vagyok elbeszélek / történt hogy is most folytatni kellene valamivel...

De hát nincs is más, csak folytatás. Hogy aztán előbbre megy vagy körbejár -