Le a kalapokkal

Perenye (öl) - Dugig megtelt a falu kultúrháza szombaton délután: közel kétszázan jöttek el a Perenyei Férfinépdalkör ötödik születésnapjára. A fellépők között az ünnepeltek is ott voltak.

Mórocz Zsolt

Ahol Tanai Erzsébet népdalénekes jár, ott dal - és népdalkör - terem. Tanai Erzsi alapította és vezeti a Perenyei Férfinapdalkört is: az elmúlt öt évet jelképező öt kalap alá ezért került a falra egy női kendő is a születésnapon. Sőt, az ünnepi színpadkép egy jókora bottal vált teljessé, de ahogy a konferanszié szerepét vállaló Imre Péter hangsúlyozta, a fegyelmezésnek ezt a hathatós eszközét még sose kellett használni.

Megadták a módját a kétszeres Vass Lajos-nagydíjas Perenyei Férfinépdalkör születésnapjának: köszöntőt mondott a polgármester, Füzesi Tamás, Arany János-versekkel készült ifjabb Imre Péter, a közönség soraiban foglalt helyet a népdalgyűjtő Békefi Antal özvegye, a nagy tapssal fogadott Piroska néni. A jubileumi műsorban - a perenyei férfiak mellett - vasi néptáncosok, népdalosok, muzsikusok léptek fel, de érkeztek vendégek távolabbról is: a Forrás Népdalkör a Veszprém megyei Ösküről autóbuszozott el az ünnepségre.

A perenyei népdalkör megalapításának gondolata - a gondolat csírája - valamikor 2001 elején született meg: akkor jöttek össze először a helybeli férfiak a kultúrházban, hogy a farsangi műsorra felkészüljenek. Aztán Tanai Erzsi a farsangra való bordalok mellé újabb és újabb da-lokat hozott, bővült a repertoár, a népdalkör a perenyei betlehemest is megtanulta. Az elmúlt öt év számos önálló fellépést hozott (Kőszegtől Szombathelyen át Keszthelyig), az együttes kétszer nyerte el a legrangosabb elismerést, a Vass Lajos-népzenei nagydíjat, a KÓTA (Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége) zsűrijétől országos arany minősítést kapott. A születésnapon Var- ga Diána perenyei népdalokból kötött csokorral idézte meg az elhunyt dalostárs, Hittaller Gyula em- lékét.

A perenyei férfiak több alkalommal is színpadra léptek szombaton: vasi és sárközi népdalokat, kiskunsági és perenyei katonadalokat - Németh Tamás tárogatón kísérte őket -, dunántúli bordalokat énekeltek. Itt volt a Vasi Népdalstúdió - szintén Tanai Erzsi tanítványai -, a Kökörcsin együttes - mint a Vasi Népdalstúdió utánpótláscsapata -, játszott a Boglya zenekar, elhangzott több szóló, Joós Tamás pedig nemcsak az MMIK igazgatójaként volt jelen, hanem kobzos-énekmondóként is. A Gencsapáti Hagyományőrző Néptáncegyüttes fergeteges regrutázást mutatott be a színpadon.

Végül nem maradt el az ajándékozás sem - bár a mintegy kétórás ünnepi műsor ajándék volt maga is: egymásnak és a közönségnek.

Az együttes kétszer nyerte el a legrangosabb elismerést, a Vass Lajos-nagydíjat

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!