Az énekhang a legszebb ékszer a világon

Szombathely (bb) - Pitti Katalin és Virágh András Az angyal énekel című hangversenye csütörtökön 18 órakor kezdődik a szalézi templomban.

Bajdó Bettina

A Liszt Ferenc-díjas Pitti Katalin gyönyörű szoprán hangjával és Virágh András Liszt-díjas orgonaművész játékával varázsol karácsonyi hangulatot december 21-én a templom falai közé. Az operaénekesnőt telefonon sikerült elérnünk.

- Országos rendezvénysorozatunk egyik állomása a vasi megyeszékhely, mondta Pitti Katalin. - Bár személyes kötődésem nincs a városhoz, de énekeltem már itt. Virágh Andrással közel tíz éve dolgozunk együtt, megértjük egymást, hasonló a zenei ízlésünk.

A hangversenyre a két művész a hely szellemének megfelelően válogatta össze a műveket. A dalfüzérben Bach, Liszt, Kodály, Schubert neve is szerepel.

- Régi népdalkötetekben kerestem karácsonyi dalokat, melyeket a cappella adok elő az oltár mellett - folytatta a művésznő. Hallhatók lesznek versek, majd a hangverseny a klasszikus programunkkal az orgona mellett folytatódik.

Az operaénekes hozzátette: az énekhang a legszebb ékszer a világon, s ez mindenkinek a torkában megtalálható. Ez az, ami megemeli a lelket és erőt ad a mindennapokhoz.

- A karácsonyi hangversenyen előadott művek között több kedvencem is szerepel - tette hozzá. - Szeretem az Ave Mariát, valamint az Aria di Chiesát (a templomi áriát) is, mely könyörgés Istenhez, hogy szabadítson meg bennünket a bűneinktől. Ez nagyon fontos karácsony előtt, mivel tiszta lélekkel kell várni a Megváltó születését. A hangversenyre én is ünneplőbe öltöztetem a lelkem, s ezt szeretném csütörtökön este átadni a templomban mindenkinek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik