Készíts nekem múltat

Vasvár (öl) - Vidnyánszky Attila gyakran megfordul Vasváron beregszászi társulatával. Hétfőn viszont Szőcs Géza író és a Liberté 1956 című film társaságában érkezett, egyúttal átvette a Vasvár városért érdemérmet.

Ölbei Lívia

Sem a közönség, sem a szakmai közvélemény nem ismerte még Vidnyánszky Attilát és a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházat, amikor a vasvári művelődési házban már visszajáró vendégek voltak a kárpátaljai színészek. A színház vezetőjének családját rokoni szálak fűzik a megyéhez, de ez a kötődés nyilván kevés lett volna az üdvösséghez. A vasvári művelődési ház munkatársai viszont már a 90-es évek közepén lehetőséget láttak a - mondani se kell: Kárpátalján rendkívül nehéz körülmények között létező - társulatban, amely az első pillanattól összetéveszthetetlen, egyedi világával hívta föl magára a figyelmet.

Időközben aztán Vidnyánszky Attila Magyarországon is a színházi élet megkerülhetetlen figurájává, meghatározó személyiségévé vált. A beregszászi társulatot nem hagyta el, de a 2006/2007-es évadtól a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetését is elvállalta. A beregszászi társulattal pedig ugyanúgy visszajár Vasvárra. Itt, a mára felújított, korszerű művelődési ház színpadán vette át hétfőn este Kovács Tilda alpolgármestertől a közgyűlés által alapított Vasvár városért érdemérmet - köszönetképpen azért a szellemi pezsgésért, amit a beregszászi társulat jelenléte a városba hozott. Vidnyánszky Attila visszadobta a labdát, mondván, hogy inkább ők tartoznak köszönettel: bár az utóbbi években Európa számos jelentős színházában, fesztiválján megfordultak, annak idején Vasvár volt az első - külföldi - város, amely befogadta őket.

De nem csak azért jött el Vidnyánszky Attila Vasvárra, hogy átvegye az érdemérmet. Ő a rendezője a Liberté 1956 című, minden valószínűség szerint a februári szemlén debütáló filmnek, amelyet - még nem egészen a végső változatban - a vasvári közönség is megnézhetett. A forgatókönyvet a vetítésre szintén meghívott Szőcs Géza írta. A Csokonai Színházban a forradalom 50. évfordulójára színházi előadás is készült a Liberté 1956-ból. Ezért sem véletlen, hogy a (Debrecen közelében található holdbéli reptéren és volt szovjet laktanyában forgatott) film világába erősen behatol a színház, az előadás viszont filmes hatásokat mutat; miközben mindkét változat a stilizálás, a szürrealizmus, a líra és a groteszk eszközeivel rugaszkodik el a dokumentarista ábrázolástól. Lenn a történelem, fönn a vízió, a mítosz. (A forradalom napjaiban pojácának bemutatott Kádár ormótlan, majnem embernagyságú csillagot akaszt a saját nyakába - az az ő keresztje, hadd cipelje.) Vidnyánszky Attila a vetítés után elmondta, hogy valóban minden ízében szorosan összefügg a filmes és a színházi változat: már csak takarékossági okokból is azonosak a jelmezek, a díszletek - és persze a színészek. Nagy Imrét itt is, ott is Horváth Lajos Ottó, Maléter Pált Csikos Sándor, Bibó Istvánt Jámbor József, Kádár Jánost Eperjes Károly játssza. Az események előterében két fiatal: az angol Susan - Varga Gabi - és a gyanútlan szovjet kiskatona, Pável; és velük a szerelem. (A kötet formájában is kapható forgatókönyv eredeti keretjátéka szerint 1958-ban, Nagy Imréék kivégzése után angliai diákok viszik színre a magyar forradalom történetét.)

Az anyagot megismerve azzal szembesültünk, hogy milyen iszonyúan messze vannak tőlünk az 56-os események, mennyire nem vagyunk tisztában a forradalom igazságaival, mondta Vidnyánszky Attila, aki most először rendezett filmet, viszont reméli, hogy nem utoljára. Aztán mindenki belemelegedett a játékba: üggyé tudott válni a forgatás, ráadásul a színészek gázsi nélkül, útiköltség-térítésért dolgoztak. Szőcs Gézát pedig éppen azért tölti el örömmel, hogy - évekkel az eredetileg nem is magyar olvasóknak szánt szöveg megszületése után - az előadás és a film végre elkészülhetett, mert így talán az alkotók hozzásegíthetik ezt a nemzetet a saját múltjához, a saját mítoszaihoz. Hiszen azok a nemzetek, amelyeknek nincsenek mítoszaik, nemcsak a múltjukból vannak kiforgatva, hanem a jövőjükből is. Szőcs Géza a Liberté 1956-tal végre a magyarokban is tudatosítani szeretné azt, amit a nagyvilág már régen fölismert: nevezetesen, hogy az ország 1956-ban európai és világtörténelmet írt, erre pedig nem volt példa a 15-16. század, vagyis Mátyás király óta.

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

Időközben aztán Vidnyánszky Attila Magyarországon is a színházi élet megkerülhetetlen figurájává, meghatározó személyiségévé vált. A beregszászi társulatot nem hagyta el, de a 2006/2007-es évadtól a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetését is elvállalta. A beregszászi társulattal pedig ugyanúgy visszajár Vasvárra. Itt, a mára felújított, korszerű művelődési ház színpadán vette át hétfőn este Kovács Tilda alpolgármestertől a közgyűlés által alapított Vasvár városért érdemérmet - köszönetképpen azért a szellemi pezsgésért, amit a beregszászi társulat jelenléte a városba hozott. Vidnyánszky Attila visszadobta a labdát, mondván, hogy inkább ők tartoznak köszönettel: bár az utóbbi években Európa számos jelentős színházában, fesztiválján megfordultak, annak idején Vasvár volt az első - külföldi - város, amely befogadta őket.

De nem csak azért jött el Vidnyánszky Attila Vasvárra, hogy átvegye az érdemérmet. Ő a rendezője a Liberté 1956 című, minden valószínűség szerint a februári szemlén debütáló filmnek, amelyet - még nem egészen a végső változatban - a vasvári közönség is megnézhetett. A forgatókönyvet a vetítésre szintén meghívott Szőcs Géza írta. A Csokonai Színházban a forradalom 50. évfordulójára színházi előadás is készült a Liberté 1956-ból. Ezért sem véletlen, hogy a (Debrecen közelében található holdbéli reptéren és volt szovjet laktanyában forgatott) film világába erősen behatol a színház, az előadás viszont filmes hatásokat mutat; miközben mindkét változat a stilizálás, a szürrealizmus, a líra és a groteszk eszközeivel rugaszkodik el a dokumentarista ábrázolástól. Lenn a történelem, fönn a vízió, a mítosz. (A forradalom napjaiban pojácának bemutatott Kádár ormótlan, majnem embernagyságú csillagot akaszt a saját nyakába - az az ő keresztje, hadd cipelje.) Vidnyánszky Attila a vetítés után elmondta, hogy valóban minden ízében szorosan összefügg a filmes és a színházi változat: már csak takarékossági okokból is azonosak a jelmezek, a díszletek - és persze a színészek. Nagy Imrét itt is, ott is Horváth Lajos Ottó, Maléter Pált Csikos Sándor, Bibó Istvánt Jámbor József, Kádár Jánost Eperjes Károly játssza. Az események előterében két fiatal: az angol Susan - Varga Gabi - és a gyanútlan szovjet kiskatona, Pável; és velük a szerelem. (A kötet formájában is kapható forgatókönyv eredeti keretjátéka szerint 1958-ban, Nagy Imréék kivégzése után angliai diákok viszik színre a magyar forradalom történetét.)

Az anyagot megismerve azzal szembesültünk, hogy milyen iszonyúan messze vannak tőlünk az 56-os események, mennyire nem vagyunk tisztában a forradalom igazságaival, mondta Vidnyánszky Attila, aki most először rendezett filmet, viszont reméli, hogy nem utoljára. Aztán mindenki belemelegedett a játékba: üggyé tudott válni a forgatás, ráadásul a színészek gázsi nélkül, útiköltség-térítésért dolgoztak. Szőcs Gézát pedig éppen azért tölti el örömmel, hogy - évekkel az eredetileg nem is magyar olvasóknak szánt szöveg megszületése után - az előadás és a film végre elkészülhetett, mert így talán az alkotók hozzásegíthetik ezt a nemzetet a saját múltjához, a saját mítoszaihoz. Hiszen azok a nemzetek, amelyeknek nincsenek mítoszaik, nemcsak a múltjukból vannak kiforgatva, hanem a jövőjükből is. Szőcs Géza a Liberté 1956-tal végre a magyarokban is tudatosítani szeretné azt, amit a nagyvilág már régen fölismert: nevezetesen, hogy az ország 1956-ban európai és világtörténelmet írt, erre pedig nem volt példa a 15-16. század, vagyis Mátyás király óta.

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

Időközben aztán Vidnyánszky Attila Magyarországon is a színházi élet megkerülhetetlen figurájává, meghatározó személyiségévé vált. A beregszászi társulatot nem hagyta el, de a 2006/2007-es évadtól a debreceni Csokonai Színház művészeti vezetését is elvállalta. A beregszászi társulattal pedig ugyanúgy visszajár Vasvárra. Itt, a mára felújított, korszerű művelődési ház színpadán vette át hétfőn este Kovács Tilda alpolgármestertől a közgyűlés által alapított Vasvár városért érdemérmet - köszönetképpen azért a szellemi pezsgésért, amit a beregszászi társulat jelenléte a városba hozott. Vidnyánszky Attila visszadobta a labdát, mondván, hogy inkább ők tartoznak köszönettel: bár az utóbbi években Európa számos jelentős színházában, fesztiválján megfordultak, annak idején Vasvár volt az első - külföldi - város, amely befogadta őket.

De nem csak azért jött el Vidnyánszky Attila Vasvárra, hogy átvegye az érdemérmet. Ő a rendezője a Liberté 1956 című, minden valószínűség szerint a februári szemlén debütáló filmnek, amelyet - még nem egészen a végső változatban - a vasvári közönség is megnézhetett. A forgatókönyvet a vetítésre szintén meghívott Szőcs Géza írta. A Csokonai Színházban a forradalom 50. évfordulójára színházi előadás is készült a Liberté 1956-ból. Ezért sem véletlen, hogy a (Debrecen közelében található holdbéli reptéren és volt szovjet laktanyában forgatott) film világába erősen behatol a színház, az előadás viszont filmes hatásokat mutat; miközben mindkét változat a stilizálás, a szürrealizmus, a líra és a groteszk eszközeivel rugaszkodik el a dokumentarista ábrázolástól. Lenn a történelem, fönn a vízió, a mítosz. (A forradalom napjaiban pojácának bemutatott Kádár ormótlan, majnem embernagyságú csillagot akaszt a saját nyakába - az az ő keresztje, hadd cipelje.) Vidnyánszky Attila a vetítés után elmondta, hogy valóban minden ízében szorosan összefügg a filmes és a színházi változat: már csak takarékossági okokból is azonosak a jelmezek, a díszletek - és persze a színészek. Nagy Imrét itt is, ott is Horváth Lajos Ottó, Maléter Pált Csikos Sándor, Bibó Istvánt Jámbor József, Kádár Jánost Eperjes Károly játssza. Az események előterében két fiatal: az angol Susan - Varga Gabi - és a gyanútlan szovjet kiskatona, Pável; és velük a szerelem. (A kötet formájában is kapható forgatókönyv eredeti keretjátéka szerint 1958-ban, Nagy Imréék kivégzése után angliai diákok viszik színre a magyar forradalom történetét.)

Az anyagot megismerve azzal szembesültünk, hogy milyen iszonyúan messze vannak tőlünk az 56-os események, mennyire nem vagyunk tisztában a forradalom igazságaival, mondta Vidnyánszky Attila, aki most először rendezett filmet, viszont reméli, hogy nem utoljára. Aztán mindenki belemelegedett a játékba: üggyé tudott válni a forgatás, ráadásul a színészek gázsi nélkül, útiköltség-térítésért dolgoztak. Szőcs Gézát pedig éppen azért tölti el örömmel, hogy - évekkel az eredetileg nem is magyar olvasóknak szánt szöveg megszületése után - az előadás és a film végre elkészülhetett, mert így talán az alkotók hozzásegíthetik ezt a nemzetet a saját múltjához, a saját mítoszaihoz. Hiszen azok a nemzetek, amelyeknek nincsenek mítoszaik, nemcsak a múltjukból vannak kiforgatva, hanem a jövőjükből is. Szőcs Géza a Liberté 1956-tal végre a magyarokban is tudatosítani szeretné azt, amit a nagyvilág már régen fölismert: nevezetesen, hogy az ország 1956-ban európai és világtörténelmet írt, erre pedig nem volt példa a 15-16. század, vagyis Mátyás király óta.

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

De nem csak azért jött el Vidnyánszky Attila Vasvárra, hogy átvegye az érdemérmet. Ő a rendezője a Liberté 1956 című, minden valószínűség szerint a februári szemlén debütáló filmnek, amelyet - még nem egészen a végső változatban - a vasvári közönség is megnézhetett. A forgatókönyvet a vetítésre szintén meghívott Szőcs Géza írta. A Csokonai Színházban a forradalom 50. évfordulójára színházi előadás is készült a Liberté 1956-ból. Ezért sem véletlen, hogy a (Debrecen közelében található holdbéli reptéren és volt szovjet laktanyában forgatott) film világába erősen behatol a színház, az előadás viszont filmes hatásokat mutat; miközben mindkét változat a stilizálás, a szürrealizmus, a líra és a groteszk eszközeivel rugaszkodik el a dokumentarista ábrázolástól. Lenn a történelem, fönn a vízió, a mítosz. (A forradalom napjaiban pojácának bemutatott Kádár ormótlan, majnem embernagyságú csillagot akaszt a saját nyakába - az az ő keresztje, hadd cipelje.) Vidnyánszky Attila a vetítés után elmondta, hogy valóban minden ízében szorosan összefügg a filmes és a színházi változat: már csak takarékossági okokból is azonosak a jelmezek, a díszletek - és persze a színészek. Nagy Imrét itt is, ott is Horváth Lajos Ottó, Maléter Pált Csikos Sándor, Bibó Istvánt Jámbor József, Kádár Jánost Eperjes Károly játssza. Az események előterében két fiatal: az angol Susan - Varga Gabi - és a gyanútlan szovjet kiskatona, Pável; és velük a szerelem. (A kötet formájában is kapható forgatókönyv eredeti keretjátéka szerint 1958-ban, Nagy Imréék kivégzése után angliai diákok viszik színre a magyar forradalom történetét.)

Az anyagot megismerve azzal szembesültünk, hogy milyen iszonyúan messze vannak tőlünk az 56-os események, mennyire nem vagyunk tisztában a forradalom igazságaival, mondta Vidnyánszky Attila, aki most először rendezett filmet, viszont reméli, hogy nem utoljára. Aztán mindenki belemelegedett a játékba: üggyé tudott válni a forgatás, ráadásul a színészek gázsi nélkül, útiköltség-térítésért dolgoztak. Szőcs Gézát pedig éppen azért tölti el örömmel, hogy - évekkel az eredetileg nem is magyar olvasóknak szánt szöveg megszületése után - az előadás és a film végre elkészülhetett, mert így talán az alkotók hozzásegíthetik ezt a nemzetet a saját múltjához, a saját mítoszaihoz. Hiszen azok a nemzetek, amelyeknek nincsenek mítoszaik, nemcsak a múltjukból vannak kiforgatva, hanem a jövőjükből is. Szőcs Géza a Liberté 1956-tal végre a magyarokban is tudatosítani szeretné azt, amit a nagyvilág már régen fölismert: nevezetesen, hogy az ország 1956-ban európai és világtörténelmet írt, erre pedig nem volt példa a 15-16. század, vagyis Mátyás király óta.

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

De nem csak azért jött el Vidnyánszky Attila Vasvárra, hogy átvegye az érdemérmet. Ő a rendezője a Liberté 1956 című, minden valószínűség szerint a februári szemlén debütáló filmnek, amelyet - még nem egészen a végső változatban - a vasvári közönség is megnézhetett. A forgatókönyvet a vetítésre szintén meghívott Szőcs Géza írta. A Csokonai Színházban a forradalom 50. évfordulójára színházi előadás is készült a Liberté 1956-ból. Ezért sem véletlen, hogy a (Debrecen közelében található holdbéli reptéren és volt szovjet laktanyában forgatott) film világába erősen behatol a színház, az előadás viszont filmes hatásokat mutat; miközben mindkét változat a stilizálás, a szürrealizmus, a líra és a groteszk eszközeivel rugaszkodik el a dokumentarista ábrázolástól. Lenn a történelem, fönn a vízió, a mítosz. (A forradalom napjaiban pojácának bemutatott Kádár ormótlan, majnem embernagyságú csillagot akaszt a saját nyakába - az az ő keresztje, hadd cipelje.) Vidnyánszky Attila a vetítés után elmondta, hogy valóban minden ízében szorosan összefügg a filmes és a színházi változat: már csak takarékossági okokból is azonosak a jelmezek, a díszletek - és persze a színészek. Nagy Imrét itt is, ott is Horváth Lajos Ottó, Maléter Pált Csikos Sándor, Bibó Istvánt Jámbor József, Kádár Jánost Eperjes Károly játssza. Az események előterében két fiatal: az angol Susan - Varga Gabi - és a gyanútlan szovjet kiskatona, Pável; és velük a szerelem. (A kötet formájában is kapható forgatókönyv eredeti keretjátéka szerint 1958-ban, Nagy Imréék kivégzése után angliai diákok viszik színre a magyar forradalom történetét.)

Az anyagot megismerve azzal szembesültünk, hogy milyen iszonyúan messze vannak tőlünk az 56-os események, mennyire nem vagyunk tisztában a forradalom igazságaival, mondta Vidnyánszky Attila, aki most először rendezett filmet, viszont reméli, hogy nem utoljára. Aztán mindenki belemelegedett a játékba: üggyé tudott válni a forgatás, ráadásul a színészek gázsi nélkül, útiköltség-térítésért dolgoztak. Szőcs Gézát pedig éppen azért tölti el örömmel, hogy - évekkel az eredetileg nem is magyar olvasóknak szánt szöveg megszületése után - az előadás és a film végre elkészülhetett, mert így talán az alkotók hozzásegíthetik ezt a nemzetet a saját múltjához, a saját mítoszaihoz. Hiszen azok a nemzetek, amelyeknek nincsenek mítoszaik, nemcsak a múltjukból vannak kiforgatva, hanem a jövőjükből is. Szőcs Géza a Liberté 1956-tal végre a magyarokban is tudatosítani szeretné azt, amit a nagyvilág már régen fölismert: nevezetesen, hogy az ország 1956-ban európai és világtörténelmet írt, erre pedig nem volt példa a 15-16. század, vagyis Mátyás király óta.

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

Az anyagot megismerve azzal szembesültünk, hogy milyen iszonyúan messze vannak tőlünk az 56-os események, mennyire nem vagyunk tisztában a forradalom igazságaival, mondta Vidnyánszky Attila, aki most először rendezett filmet, viszont reméli, hogy nem utoljára. Aztán mindenki belemelegedett a játékba: üggyé tudott válni a forgatás, ráadásul a színészek gázsi nélkül, útiköltség-térítésért dolgoztak. Szőcs Gézát pedig éppen azért tölti el örömmel, hogy - évekkel az eredetileg nem is magyar olvasóknak szánt szöveg megszületése után - az előadás és a film végre elkészülhetett, mert így talán az alkotók hozzásegíthetik ezt a nemzetet a saját múltjához, a saját mítoszaihoz. Hiszen azok a nemzetek, amelyeknek nincsenek mítoszaik, nemcsak a múltjukból vannak kiforgatva, hanem a jövőjükből is. Szőcs Géza a Liberté 1956-tal végre a magyarokban is tudatosítani szeretné azt, amit a nagyvilág már régen fölismert: nevezetesen, hogy az ország 1956-ban európai és világtörténelmet írt, erre pedig nem volt példa a 15-16. század, vagyis Mátyás király óta.

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

Az anyagot megismerve azzal szembesültünk, hogy milyen iszonyúan messze vannak tőlünk az 56-os események, mennyire nem vagyunk tisztában a forradalom igazságaival, mondta Vidnyánszky Attila, aki most először rendezett filmet, viszont reméli, hogy nem utoljára. Aztán mindenki belemelegedett a játékba: üggyé tudott válni a forgatás, ráadásul a színészek gázsi nélkül, útiköltség-térítésért dolgoztak. Szőcs Gézát pedig éppen azért tölti el örömmel, hogy - évekkel az eredetileg nem is magyar olvasóknak szánt szöveg megszületése után - az előadás és a film végre elkészülhetett, mert így talán az alkotók hozzásegíthetik ezt a nemzetet a saját múltjához, a saját mítoszaihoz. Hiszen azok a nemzetek, amelyeknek nincsenek mítoszaik, nemcsak a múltjukból vannak kiforgatva, hanem a jövőjükből is. Szőcs Géza a Liberté 1956-tal végre a magyarokban is tudatosítani szeretné azt, amit a nagyvilág már régen fölismert: nevezetesen, hogy az ország 1956-ban európai és világtörténelmet írt, erre pedig nem volt példa a 15-16. század, vagyis Mátyás király óta.

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

A kétórás filmváltozatba nem fért bele a forgatókönyv fontos motívuma - a kollektív felejtésé -, amely Csingiz Ajtmatov nyomán a monkurtokat idézi: A zsuanzsanok népe követte el ezt az Isten elleni alávalóságot. A foglyaikat kopaszra borotválták, s a fejükre - mint valami úszósapkát - ráfeszítették egy frissen levágott teve nyers nyakbőrét. Az áldozatot megkötözték és kitették a perzselő napra étlen-szomjan. Néhány nap alatt majdnem mindenki elpusztult közülük. De aki mégis életben maradt, az egész életére elveszítette az emlékezetét. Monkurt lett belőle, rab, aki nem emlékszik a múltjára, saját magára - még a tulajdon nevére sem. Ajtmatov tavasszal a budapesti könyvfesztivál díszvendége volt, állítólag sírt, amikor a Liberté 1956 orosz fordításával megismerkedett.

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

Van a szöveg, van a film, van az előadás. Szőcs Géza szerint a szimbólumokkal zsúfolt fekete-fehér film képeiből érdemes lesz albumot is csinálni: mert szépek, és mert vissza-visszanézve nehezebb őket elfelejteni.

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

(Mottónak Pável imája: Isten, készítsél nekem múltat / amelyen át én én lehetnék, / amelyen átgázolnál minden éjjel, kezemet fogva / és megfürdetve engem a folytonosságban / azok között aki vagyok. / Istenem, add rám szárnyaim...)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!