Hol van az a nyár? - avagy egy premier temetői hangulata...

Sopronban, a Petőfi Színházban - a nyolc évtizeddel ezelőtt Lajtai Lajos és Békefi István által életre hívott - A régi nyár című operett bemutatója előtt azonban temetői hangulat uralkodott a nézőtéren. Persze, mint mindennek, ennek is megvolt az oka. A szó szoros értelmében vett haláleset ugyan nem történt, csupán annyi, hogy néhány nappal korábban, a premierre készülődés hajrájában (a színi évad közepén) jelentette be a teátrumot üzemeltető Pro Kultúra Kht. irányítója, hogy meneszti Szilágyi Tibor művészeti igazgatót, akit amúgy az önkormányzat tavaly ilyen tájban öt évre megerősített posztján. Igaz, akkor még más - színezetű - volt a polgármester és a városatyák többsége is. Miután fordult a kocka, az begyűrűzött a teátrumba is. Ami - sok más mellett - nemcsak azt jelenti, hogy a társulat éléről távozni kényszerül Szilágyi, de azt is, hogy az új vezetés egészen bizonyosan lecseréli a művészek egy részét. Mindebből az is következik, hogy úgy voltak kénytelenek e premierre készülni, hogy közben nem tudhatták, hogy szerződtetik-e őket a jövő évadra, vagy pedig fel is út, le is út.

A nézőtéren helyet foglalók komorsága tehát abból is eredt, hogy bár könnyed műfajú előadás várt rájuk, ám drámai körülmények közepette. Ugyan miért nem lehetett a döntés nyilvánosságra hozatalát a premier utánra halasztani? Maga a módszer ugyanis a ténynél is irgalmatlanabb, kegyetlenebb. Vajon miféle fönti - korántsem földöntúli sugallatra gondolunk - ukázt kellett azon nyomban végrehajtani? Nem nézni se istent, se embert. Azaz se direktort, se művészeket, se műszakiakat, de legfőképpen: se nézőket. Senkit és semmit.

A körülményekhez képest bravúros előadás szemtanúi lehettünk Varga Szilviának, Keresztes Ildikónak, Magyar Tímeának, Csonka Hajnalkának, Nagy Gábornak, Incze Józsefnek, Ozsgyáni Mihálynak és társaiknak köszönhetően. Nem csak hogy a megrázkódtatástól nem omlottak össze, hanem azért is megmutatták, hogy halálos ítélet sem taglózhatja le őket akkor, amikor nekik a nézőket kell szolgálniuk. Nem véve tudomást arról, hogy ez az immár mostanra összeforrt társulat a valóságban taposóaknákon jár. A várható vérveszteségek még fel-, illetve megbecsülhetetlenek.

Az előadás híres betétdala, a Hol van az a nyár?, ezúttal más értelmezés(eke)t is kapott a nézői szívekben. Többek között azt, hogy Szilágyi Tibor együttese megbecsülésre, megőrzésre érdemes örökséget hagyott ránk, vasi nézőkre is. Méltót elődeihez.