2007.02.27. 03:28
Valami jazz az alternatív zenei klubban
Sárvár (VN) - A Nádasdy-vár alternatív zenei klubjában (az AZK-ban ) ma 18 órakor Valami jazz címmel kezdődik kettős koncert.
A Valami jazz fedőnévvel illetett estén az Olaszországból érkező Piero delle Monache Retour , valamint a Váczi Dániel Trió lép fel. A két együttest a különleges dobosvendég, Kovács Zsolt személye kapcsolja össze, legalábbis erre az alkalomra.
Kovács Zsolt 1967-ben született Celldömölkön. Családja nem tart számon zenészeket, őt viszont már gyermekkorában annyira megigézte a Beatles zenekar, hogy a gombafejűek hatására elkezdett dobolni. Sárváron az általános és középiskolás (gimnáziumi) évek alatt helyi amatőr zenekarokban dobolt, autodidakta módon képezte magát. Tizenhét-tizennyolc éves lehetett, amikor megérintette az első jazz-élmény Miles Davis Kind of Blue című lemezének képében. Győrben elektroműszerésznek tanult, közben a város erős jazz-élete - Dresh Quartet, Grencsó Kollektíva, Szabados György stb. - csiszolta zenei ízlésvilágát. Aztán Budapestre költözött - aztán felvették a Liszt Ferenc Zeneakadémia jazz tanszakára. Kőszegi Imre és Nesztor Iván voltak a tanárai. Zeneakadémiai évei alatt kezdett el játszani Gadó Gábor triójában, aztán még számos neves formációban - Lakatos Ágnes triója, Dresh Mihály zenekara, Nigun, Dél-Alföldi Szaxofonzenekar stb. - tiszteletét tette. Hosszan dolgozott a Váczi Dániel Trióval, amellyel ma este Sárváron újra színre lép. Zenei világát erősen meghatározza a népzene - nem csak a magyar -, és a modern klasszikus zene, azaz Bartók, Debussy, Sztravinszkij világa.
Kovács Zsolt 2004 óta Rómában él. Több formációban is játszik, maga köré gyűjti a kísérletező fiatalokat. Ma este itthon találkozhatunk vele.