Nem látja senki

Szemben velem egy középkorú nő, kezében képes magazin, az exkluzívnak mondott partioldalt bámulja éppen, a képeken mindenki boldogan mosolyog. A csodaszép estélyi ruhákon érdemes kicsit elidőzni, kicsikét megsimogatni az újság lapjait, hátha érezzük a selymek tapintását. Átbámulok, magam is felismerem az egyik képen Medveczky Ilona míves hajkoronáját, Bárándy Györgyöt támogatja éppen az Operaház parkettjén, boldog, felhőtlen táncot mímelve. Szellő István mélyen meghajolva kezet csókol Daryll Hannah-nak, Bajor Imre csücsörít és puszikát kér párjától. A puszi egyébként nagyon megy, a másik oldalon külön összeállítás a Jóban-rosszban partiról, puszi minden mennyiségben , harsog az alcím, és fiúk lányokkal, fiúk fiúkkal, Várdai Anikó párja Mbeky, Anikóval és Santana Lorenával.

A középkorú nő behajtja a magazint, hátradől, kinéz az ablakon, minden száraz és barna és koszos a télvége tompaságában. Az arca fáradt, régóta nem használt szépítőszereket, olyan, mint az utolsó reménytelen februári sóhaj. Tudja, hogy ő csak egy néző nő. Néz ki az ablakon, nézi a magazinok színesen áttetsző ruháit, a beléjük bújtatott álságos boldogságot. Nézeget szomorú megnyugvással. Leszáll a vonatról, sóhajt, érzi, hogy nem látja senki.