Pistipistipistipisti, Katica meghívására

Szombathely (VN) - A József Attila Színház vendégjátékával indítja útjára Völgyi Katica-kamarabérletét az MSH Rendezvényház. A félretett bérletek a jegyirodában ma még átvehetők.

Vastag Nándor

Március 6-án a budapesti József Attila Színház Ibsen-vendégjátékával indul útjára az MSH Rendezvényház Völgyi Katica-kamarabérlete. A Nóra rendezője Háda János, a címszerepben Varga Klárit láthatja a közönség, együtt Besenczi Árpáddal, Bánffy Györggyel, Fehér Annával, Juhász Györggyel, Bárd Noémi Pollival. A korábbról Babaszobaként is ismert Ibsen-színmű a nő - a feleség - szabadsága körül forog. A szabadságnak pedig ára van.

Március 26-án az Újpest Színház vendégeskedik a kamarabérletben: Neil Simon A napsugár fiúk című, az amerikai kabaré hőskorát megidéző vígjátékában a két főszereplő komédiást Harsányi Gábor és Dózsa László játssza, ez utóbbiban az előadás rendezőjét is tisztelhetjük. Két kiöregedett színész váratlanul felkérést kap egy nagy televíziós csatornától. Előtte négy évtizeden át dolgoztak együtt, aztán alaposan összevesztek. Örök harag! Vagy mégsem eszik olyan forrón a kását? Majd kiderül.

Április 3-án a tatabányai Jászai Mari Színház az Örkény-klasszikusból készült Pistipistipistipisti című előadást - groteszk játékot - hozza el a sportházba, többek között Chován Gáborral, Honti Györggyel, Mucsi Zoltánnal, Téri Sándorral - és Margitai Ágival. Az előadást rendezőként maga a társulat jegyzi.

Április 16-án a Budapesti Kamaraszínház érkezik: az Egy csepp méz című Shelagh Delaney-előadással, Tordy Géza rendezésében, többek között Hernádi Judittal, Bozsó Péterrel, Verebes Lindával. A rendező azt ajánlja, fogadjuk nyitott szívvel ezt a kesernyés színházi estét, nevessünk és sírjunk .

Az előadások 19 órakor kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!