Csak a semmi tart

Szombathely (öl) - Ma éjjel semmi sem olyan, mint amikor olyan, amilyen: lomtalanítás odakinn, Quimby idebenn. (Nincsen veszély, csak képzelem.)

Ölbei Lívia

A színpadon egyelőre az Avion, tulajdonképpen csak azért, hogy utána a Quimby még annál is jobb legyen (nem mintha a tatai fiatalemberek nem lennének rokonszenvesek). Tom Waits szelleme - borzas angyal képében - most suhan át először a termen. Aztán majd később, kizárólag Kiss Tibor gitáros, énekes, költő és kobold kedvéért még vissza- visszatér (kezében hangszórótölcsér), vagy talán örömében itt marad egészen. Tíz óra körül megtelik, sőt, kicsordul a Fregatt küzdőtere (na jó: fedélzete). Néhányan kitárt karokkal újra meg újra beleájulnak a színpad széléről a hullámzó tömegbe. Valakik mindig megtartják őket. Lépj ki a régi öltönyből, hadd röpüljön a hajó. De jó, röpül a hajó. Milyen jó. A színpad közelében a tizenévesek - ott ők vannak többen - még minek is törődnének a folytatással, hogy amikor véget érnek az alibiévek, és a súlyok nőnek a válladon, te röpülnél, de örülsz, ha valahogy megállsz a lábadon. Ez a tudás a fedezékbe húzódó harmincasoké meg negyveneseké. (Meg Kiss Tiboré.) És különben is: most olyan könnyű minden, szinte csak a semmi tart, a kutyákat elengedtem, és a forgószél elvitte a vihart. Alattunk a tenger, szemben a nap zuhan, nyeljük a csíkokat, és a világ pajkos szellőként suhan - tékozló angyal a magasban, böffent, nincs baj, nincs haragban senkivel, é-dúrban zúgják a fákon a kabócák, hogy láss csodát, láss ezer csodát. (Ugye, hogy költő. JAK-füzetek, 148.) Kiss Tibor megjárta a poklot (most erre Köves Gyuri után szabadon azt kéne mondani, hogy pokol? azt nem ismerem); szóval megjárta a szétesés poklát, aztán vissza tudott jönni. Mi közünk hozzá, hol járt. A vers éppen elég. Aztán orvosok jönnek, kezükben fegyver, és ha a vegyszer egyszer a vénába hatol, a lakatlansziget-lakó lelke tenger lesz - szíve lepényhal, itt úszkál valahol. De ezt majd csak a vége felé, ahogy a rítus régi dramaturgiája megkívánja. A zajos magány kicsit odébb van (vagy mégsem), mindenesetre most még úton vagyunk. ...csak a szerelem eleven elemem, valahol elveszett, veszettül keresem - sehol se talállak téged, életem. Voltam keleten, jártam nyugaton, déli legelőn, északi ugaron, sorstalan utakon fejvesztve kutatom őt - nem tod, hol lakom?

Mégis mitől olyan jók. Hogy Kiss Tibor kijön, játszik, énekel, néha rágyújt, összeborzolja a haját. Kész. Hogy Varga Lívius ugyanolyan jól bánik az ütős hangszerekkel, mint ahogyan beszél (neki megadom magam - megadom magam). Abszolút. Hogy Balanyi Szilárd leüt néhány billentyűt. Hogy hátul Gerdesits Ferenc ül a do- boknál. Hogy Kiss Tibor mellett Mikuli Ferenc, basszus (világító homlok). És hogy Kárpáti József fújja a rezet: hangok kúsznak fölfelé aranyfonálon (pedig ezen az estén Mari pl. esélyt se kap, hogy előjöhessen a belső kozmoszból).

Ráadásnak szinte még egy koncert - unom a pincért a sarki bárban, unom a tévét a hotelszobában, unom a gitárt mer annyira hamis, unom e dalt, és benne magamat is (stb., stb.) -, aztán minden hiába, nincs tovább. De hát tudod, hogy nem tart örökké, hiszen volt már annyi jel - hogy ami egyszer volt, újra nem jön el.

Kinn még mindig a fotelek, és még mindig sétál a hold. Csak a csönd süketebb valahogy. Viszont ha menekülnél, de nincs hova, van a világűrben egy kis szoba. (Nem tudod, hol lakom?)

Kinn még mindig a fotelek, és még mindig sétál a hold. Csak a csönd süketebb

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!