Damu a jégen

Csend üli meg a stúdiót. Roland, Roland: ki a ... az a Roland? idéződik fel a Smokie zenekar decens kérdése, mire pszichológusunk kettétöri a csendet: A jeges srác abban a showban, sorozatban is játszik. A mama meg otthon ül, mint mondja, barátok közt, és egyre kíváncsibb a szereplőkre. Na, ilyen nincs a helyi lapban, ezért elő kellet fizetnem a bulvárra.

Mielőtt a lapcsinálók marketinghada mélyebben elemezné a szitut, megjegyzendő: sikerült pár év alatt szittyák millióit tartósan leültetni a tévés szappanoperák elé. Hát persze, hogy ez a befogadói közeg visong Roland Damu, helyesbítek: Damu Roland sármos mosolyán, amint jeget fog. Drukkol társainak, a filmközeli Katának, és más, helyi értékű megának (ebből azért kilóg egy bizonyos Feró, született zenebohóc). És drukkol a Ferinek, a szombathelyi Hujber gyereknek, aki majdnem látta Robert de Nirót.

Szép kis csapat. Szép pénzt hozó és kapó csapat. Bulvárcsapat. De rövidke dolgozatunk kíméletlen célkeresztjében mégsem ez áll, hanem: miért nem olvas Dosztojevszkijt a szegedi mama? Miért nem merül el Kreón rejtelmeiben? Tényleg, miért ül le naponta millió ember a tévé elé, hogy bámulja a magyar álvalóságot? Talán riasztja az igazi? Vagy szeretne magára ismerni, panelbe zártan, a jóképű fiúban, vagy a csinos, telt adottságú lányban?

Kombiné, kombiné, csipkés kombiné. Csaknem összeverekedett a kifinomult ízlésű értelmiségi a szabadkai Bugyi testvérek 3 plusz 2 zenekarának öblös nótáján, anno. Ma már nem teszi, ideje sincs rá. Mert sorozatokat néz, köztük Damut a jégen.