Csinálj máskor is bohócot belőlünk

A bebocsáttatáshoz legutóbb például csak bohóckodni kellett. Rúzzsal festett szívecske került a belépők derülő arcára, Rena Wörner figyelme senkit nem került el, aki a Kőszegi Művészeti Egyesület Cirkusz című kiállításának megnyitójára érkezett. Az osztrák kiállítók egyike, Lizi Schmidt, kedvenc festménye eredetileg az Apokalipszis címet viselte, a kiállításra kapta A világ egy cirkusz mottót. A civilben butiktulajdonos festőnő szerint háború, halál, viszály és éhínség rémei fenyegetik társadalmunkat. Szomorú, hogy a fiatalok elutasítják az Európában hagyományos vallásokat, mondván, a katolicizmus túl szigorú, és családjaik hagyományát feledve idegen hit iránt éreznek rajongást, melyek - mint például az iszlám - esetenként sokkal merevebb.

A vörösesen ragyogó orrú közönségnek Erwin Birnmeyer mesélt köszöntőjében a cirkusz történetéről, felidézve az időszámításunk előtt 400 évvel Rómában alapított legnagyobbat, a Circus maximust, megjegyezve, hogy ma ismert formájának gyökerei közel 300 évre nyúlnak vissza. A cirkusz lényege a szórakoztatás, a könnyedség, egyszersmind az emögött megbúvó kemény, fegyelmezett munka. Látszat és valóság, élet és halál, fény és árnyék, a kockázat bizonytalansága és az emberi akarat bizonyosságának ellentétei: ezekkel az ellentmondásokkal operálnak a porond királyai. Az egyesület tagjai fél évvel ezelőtt több téma közül választották a cirkuszt: a sárga szín, a hegyek és a víz, a csendélet témáiról mondtak le javára, és aki betér a Szeceszsziós Házba, a saját szemével győződhet meg róla: jó, sokoldalúan inspiratív választás volt, eredménye pedig számos közhelyektől mentes, életszagú és mégis kellően távolságtartó, eredeti olajfestmény, akvarell és kollázs.

Hogy megtehették, ez mecénás lelkületű magánszemélyek, továbbá dr. Gálig Zoltán, a Szombathelyi Képtár igazgatójának támogatásával vált lehetővé, emelte ki dr. Lőrincz Zoltán, az egyesület - krumpliorrot és narancshajat viselő - elnöke, hangsúlyozva, hogy a művészetnek, az egyesületben alkotóknak (akik tagdíj befizetésével teremtik elő az alkotáshoz és a kiállításokhoz szükséges összeg nagy részét) támogatásra van szükségük: üzletemberektől, vállalkozóktól.

A megszólítottak feltehetik persze a kérdést: miért is kellene pénzt áldozniuk a kultúrára, a művészetre. A kérdésre Erwin Birnmeyer egy mondata adhat választ: a művészet az egyetlen, mely képes megmutatni a látszat és a való világok párhuzamát, ellentétét, gerjeszteni és feloldani a feszültséget, ami minden érző, alkotó és pénzt kereső emberben felmerül: mivégre is vagyunk.

Hogy a birtoklás, az anya-giak örömén túl ragyogjon ránk valami, valaki akkor is, ha eljön az Utolsó előadás, kihunynak a fények , ahogy Kántor Sándor azonos című festményén láthatjuk, ha július 22-éig odaérünk a kőszegi Szecessziós Házba.