2007.08.30. 07:53
A főiskola nem csak hülyeségből áll
Szombathely - Bloggerünk magát gólyapásztornak kiadva napi jelentéseket írogat az elsős főiskolások beavatásának részleteiről. Gólyatábor szubjektív, első nap.
A feladatokról, a gólyák megpróbáltatásairól és minden egyéb eseményről természetesen a vasnepe.hu-n olvashatnak/olvashattok, ugyanis gólyapásztorként belső szeme, tolmácsa leszek az eseményeknek, vagy mondhatjuk úgy is, hogy beleolvashatnak egy gólyapásztor naplójába.
Első nap – Eligazítás, ismerkedés a sörkerttel, aztán egymással is
Szerdán fél hatkor már javában gyülekeztek a gólyák a főiskola előtti pár négyzetméteren, a gólyapásztorok pedig táblákat a fejük fölé tartva, rekedtre üvöltözték torkukat, hogy eligazítsák és megpróbálják szétválasztani az újdonsült nebulókat szakok-csapatok szerint. Kisebb rangadóra készülő szurkolótábor-szerű hangulat uralkodott alkalmasint, amikor tömegeket mozgattak a pásztorok tömegeken keresztül, képzelem én, hogy mi lesz majd az új hivatalos szórakozóhely bulijain, a Papayában.
A rengeteg gólya még nem tudja mire vállalkozik és az éves tendenciát követve valószínű, hogy idén is erősen leredukálódik majd a résztvevők száma. Tavalyi emlékeimben a kezdéskor közel 50 ember lehetett, de a második és harmadik napon már csak egy 20-30 főből álló keménymag járta a várost állomásról állomásra, hogy kitegye magát a furfangosabbnál furfangosabb feladatoknak és egy örök életre beleírja magát a BDF történelmébe. A „kedvenc” feladatok persze a szökőkutas úszkálás mellett az ugyanitt véghezvitt éneklés (önégetés) és természetesen a jól bevált sörivó-verseny is, amely nevében hordozza mind azt a magasztos jelentést, mindazt az eszmét, amelyet egy átlagos főiskolás a gólyatábor alatt követ.
A főiskola persze nem csak hülyeségből áll, így nem csak műsorokat kell előadni, nem csak élő-reklámfilmet kell rendezni, hanem segíteni is másokon, ezért véradás is lesz a gólyatábor alatt, illetve külön feladat a kupakgyűjtés, mellyel egy beteg kisfiút segítünk rengeteg kupakkal a szükséges műtétjéhez.
A több órás eligazítás és csomagosztás után végre kiszabadulhatott a tömeg kiszáradt torkokkal az udvarra (azaz a sörkertbe) és elfoglalhatták a sörpadokat kezükben egy féllittyós sörrel és DJ Herczeg nosztalgikus zenéjével a háttérben. Mint minden rendes gólyapásztor és gólya, hamar cseverészni kezdtek az emberek, ki a suliról, ki a tanárokról, ki a neptunról, ki pedig udvarlásról… Az eső (bár lehet, hogy a vihar jobban illik rá) hamar közbejött, ezért bemenekült tizenegy körül mindenki a klubba, a jó öreg törzshelyünkre. Sajnos a klub az első hírek szerint csak a gólyatábor alatt fog üzemelni s aztán végleg bezárja kapuit egy új törvényrendelet végett, hiányozni fog a vendégeknek, a főiskolásoknak, nekünk… Szép lassan szállingózni kezdtek éjfél körül az emberek, hisz csütörtökre hosszú napot terveztünk...
Csak abban kell bíztunk, hogy az időjárás nem teszi tönkre a programot, melyek 90%-a a szabadban zajlik…
Sajnos csaltkoznunk kellett, ezért elővettük a B-tervet. De erről majd később.
Az első éjszaka története képekben
Garai Antal ’Atom’