Egy világváros kőszobrásza

Mexikó Cityben él, aminek lakossága több mint 20 milliót számlál. Azt mondta, hogy ez a város fajok és kultúrák gazdag vegyülete. Rengeteg múzeum van, melyekben főleg a nemzetköziségre helyezik a hangsúlyt. Igyekeznek minél többfélét megmutatni a világból. Jorge egyébként inkább kővel dolgozik, de a fa sem idegen számára. Mexikó Cityben van egy műterme és egy bronzöntödéje, a legtöbbször ott tartózkodik, de a Yucatan-félszigeten, Meridán is van egy alkotóműhelye. Saját törvényei szerint él és alkot, főleg nagyméretű szobrokat készít, s inkább a figurális művészet híve.

Amikor arról kérdeztem, hogy milyen a művészek élete Mexikóban, elmosolyodott. Nem olyan, mint itt - mondta -, ha elkészítek egy szobrot, akkor azt felállítom valahol, s ha valakinek megtetszik, megveszi. Jorgénak egyébként több alkotása is látható a metropolisban. Szerinte nem olyan nehéz érvényesülni a mexikói fővárosban, mert nagyon pergő a kulturális és művészeti élet. Egyébként a mexikóiak mindent elfogadnak és befogadnak, ami más országból vagy kontinensről való. Ezért például már nincs is igazi mexikói konyha: az ottani szakácsok kíváncsiak, és máshonnan is ellestek ezt-azt. - De ha mégis valami igazán speciális ételről kellene beszélnem, akkor egy levesfélét említenék, ami sertésfejből, citromból, kukoricából és paradicsomból készül, de ezt én például kifejezetten utálom - mondta.

A mexikói művész negyvenegy éves, hazájában végezte el a képzőművészeti egyetemet. Három gyermeke van, egy lány és két fiú. Utóbbiak ikrek, egyikük animáció szakra jár Kanadában, a másik fiút pedig most vették fel New Yorkban filmrendező szakra.

Jorge sokfelé járt már a világban, Európában is többször. Elisabeth Ledersberger-Lehoczkyval, a körmendi szimpózium fő szervezőjével két éve ismerkedett meg Grazban, ő hívta meg az idén a Rába-parti városba. Jorge úgy véli, jó a társaság, s neki ez mindennél fontosabb, hiszen elsősorban azért van itt, hogy másoktól tanuljon, megismerje a művészek nézeteit, munkáit.

Osztrák alkotótársától például számolni is megtanult egy kicsit. Amikor a hatoshoz, vagyis a sechshez értek, mindig a szexre gondolt, és elnevette magát. Na ilyen egy mexikói, aki egy világvárosból érkezett Körmendre. A Velázquez nevet egyébként anyja után kapta, de számára nem jelent sokat. Nálunk a spanyol festő neve szinte aranyba foglalt, Mexikóban pedig majdnem minden ötödik embert így hívnak. Miközben ezt részletezte, folyamatosan csillogtak a szemei. Csak mesélt és mesélt, s közben ő is kérdezett erről-arról, s azt mondta, így sokat tanul, s ez könnyebbé teszi az életét.