Az agyag éneke

Katalin hosszú ideje a bajorországi Meinburgban él, de minden évben elutazik Afrikába. Régebben csak könyvekből és térképekről ismerte ezt a földrészt. Ma már ott tart, hogy nevet kapott a dogon törzstől. Szegeramónak hívják, ami azt jelenti: Isten hozott! Katalin elmondta, hogy a dogonok izolált környezetben élnek, így sikerült megőrizniük ősi szokásaikat. A nők félmeztelenül vagy a férfiak ál-tal szőtt, iszappal festett ruhákban járnak. Egy férfinak több felesége van, az özvegységre jutottakat muszáj befogadniuk, így senki nincs egyedül. Egy nagy családot alkotnak, szigorú szabályok szerint élnek.

A magyar keramikus, aki kezdetben egyébként porcelánfestést tanult, afrikai gyerekeket és nőket tanít, s közben ő is tanul a bennszülött asszonyoktól, akik hosszú idők óta lányaikra örökítik a mesterséget. Katalin kemencéket is épít agyagból, az ottaniak ugyanis nem ismerik a korongot és a kemencét sem, s így egy kicsit bemutatja nekik az európai fazekasságot.

Elmondása szerint, elég nehéz volt megszoknia az ottani életet, hiszen vannak például olyan fák, tanácskozási terek, melyek szent helynek minősülnek, s azok közelében nők egyáltalán nem tartózkodhatnak. Egy-egy háztartás nagyon rosszul felszerelt: mindössze egy gyékényt, egy cserépedényt és néhány szegényes ruhadarabot tartalmaz. A gyerekek igen tisztelettudóak, minden nőt anyámnak szólítanak. Kitartóak, nagyon jó fantáziájuk van, ez meg is látszik egy-egy általuk készített cserépedényen.

Az afrikai maszkok fából készülnek, és sokkal nagyobbak Katalin kerámiaalkotásainál. A dogonok egyébként szertartásokon viselik ezeket a közel három méter magas festett maszkokat, melyek főként állatokat (antilopokat, oroszlánokat) ábrázolnak.

Katalin januárban egyik lányát is magával vitte Afrikába. Ott ünnepelték a születésnapját, s ez alkalomból egy birkát vásároltak, amit megsütöttek, és közösen fogyasztottak el a bennszülött törzs tagjaival. Lánya ekkor kapta a Jagondzso, vagyis az öröm nevet. Nem véletlenül, hiszen ott örülnek minden messziről jött embernek.

A magyar képzőművésznő különös dolgokat tapasztalt Afrikában. Megismert egy szegény országot, ahol szinte csak kölest fogyasztanak. Húst csak nagyon ritkán esznek. Ha levágnak egy kecskét, annak minden egyes részét felhasználják. Őt is megajándékozták egy hátizsákkal, mely állatbőrből készült, s ez afrikai gyűjteményének legbecsesebb darabja. Persze karkötőket, nyakláncokat is kapott a bennszülött asszonyoktól, cserébe mindig otthagyta magával vitt ruháit.

- Valami különös módon élvezik az életet, elzárva mindentől. Azt a keve-set, amijük van, megosztják egymással - mondta a kalando- kat kedvelő magyar művész.

Az agyag a múltról énekel - tartja egy ősi indián mondás. Ezzel Katalin teljesen egyetért, hiszen a régészeti feltárásokon talált cserepek megmutatják, hogy élt, miben hitt egy-egy ősi civilizáció.