Baltazáros Rómeó és Júlia

Szombathely (VN) - Október 18-án 18 órakor az Agora-MSH-ban lép fel a budapesti Baltazár Színház. A Gondolj rám szívesen című előadás Shakespeare Rómeó és Júliáját gondolja újra, Elek Dóra rendezésében.

Vas Népe

Az alapítványi formában működő Baltazár Színház Magyarország egyetlen hivatásos társulata, amely értelmi sérült színészeket foglalkoztat: a fogyatékosságot háttérbe szorító, és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal megteremti a sérült emberek számára a lehetőséget, hogy a tehetségükből éljenek meg. A társulat működéséhez - a fogékony közönségen túl - mindenekelőtt szükség van a társulatot létrehozó és vezető Elek Dóra elhivatottságára.

A baltazárosok jártak már Szombathelyen; csütörtökön, az Egészség-hét keretében visszatérnek. Méghozzá azzal az előadással, amelynek címét egy díjnyertes pályázati alkotás (egy dalszöveg) ihlette: Gondolj rám szívesen. Maga a Baltazár Színház hirdette meg azt a pályázatot, amelyre sérült emberek irodalmi alkotásait várták a szerelem témájában. Az előadás több pályaművet is felhasznál, de alapoz a szereplők személyes vallomásaira is. A darab a színészekről szól, akik éppen Shakespeare Rómeó és Júliájának két főszerepét szeretnék eljátszani. A Gondolj rám szívesen szándékai szerint költői és humoros formában kívánja elgondolkodtatni a nézőket a szülői szerepről egy olyan helyzetben, mint amilyenbe a szülő kerülhet akkor, amikor sérült gyereke szerelmes lesz. Egészséges gyermek esetében is nehéz elengedni a felnőtté érett gyermek kezét. Sérült fiataloknál a leválás még bonyolultabb folyamat. A tiltás tragédiához vezet. A Baltazár Színház előadása mindenesetre jóra fordítja a shakespeare-i tragédiát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!