Értékes Haladás-igazolás

Szombathely - Dolgozott területi vezetőként, volt értékesítési igazgató egy multinál, most pedig visszatalált oda, ahova leginkább vágyott, a futball világába: hétfőtől Tóth Miklós a Haladás klubigazgatója.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Csapattársai és a szurkolók Diósgyőrtől Sopronon át Szombathelyig mindig is tisztelték, Tóth Miklós pályafutása méltán állítható példaként a mai fiatalok elé is. A fuball mellett tanult, elvégezte a pénzügyi főiskolát, nyelveket beszél, és az elmúlt években - élvonalbeli labdarúgó-karrierje lezárását követően - bizonyította, hogy az üzleti szférában is megállja a helyét. Az egyik dohánymulti értékesítési igazgatójaként ténykedett, mellette levezet Ausztriában, mindeközben Keszthelyen él családjával. A Haladással 1995-199 között 116 mérkőzést játszott az élvonalban. 

Meglehet, évekkel ezelőtt, Sopronba szerződése után hiba volt eladnia szombathelyi lakását, mert mostani kinevezése bizony komoly strapabírást igényel. Tóth Miklós egyelőre ingázik Keszthely és Szombathely között, és azon van, hogy a Haladásnál kialakított klubmodellt sikerre vigye. Értékesítői állását feladta, s most minden idegszálával a zöld-fehérekre koncentrál.

Ide kattintva arról tájékozódhat, hogy mik lesznek a klubigazgató legfőbb teendői, és olvashatnak Tóth Miklós terveiről is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!