Amit a játék megkíván

Vasvár - A legnagyobb energiabefektetést - a házigazdákon kívül - talán a zsűritől követelte a színjátszó találkozó: a bírák május első négy napján több mint húsz előadást néztek végig.

Ölbei Lívia

Hát igen, a pénz. A fesztivál az idén 1,2 millió támogatást kapott a Nemzeti Kulturális Alaptól (NKA). A megyei közgyűlés 100 ezer forintján és a néhány tízezer forintos szponzori támogatásokon túl alapvetően erre az NKA-forrásra támaszkodhattak a szervezők, hiszen sem a városi önkormányzat, sem a művelődési ház nem tudott elkülöníteni célzott összegeket a találkozóra. Gergye Rezsőék most azon gondolkodnak, miképpen lehetne csökkenteni a vendégcsoportok anyagi terheit, hiszen a legtöbben azért nem maradhatnak Vasváron négy napig, mert meghaladja erejüket az étkezési és a szállásköltségekhez való hozzájárulás. Jövőre talán tornatermes-hátizsákos megoldást kínálnak a bátor fiataloknak , de talán még a közös főzésre alkalmas körülményeket is meg lehet valahogy teremteni. Elvégre a hasonló találkozók legfőbb értelme az együttlét, és az sem árt, ha a csoportok egymás előadásait is megnézik. Nincs fesztivál (felajánlott) díjak nélkül. Gergye Rezsőnek az idén az az ötlete támadt, hogy fölkeresi ez ügyben a szombathelyi Weöres Sándor Színházat is, amely csoportos különdíjként húsz jegyet ajánlott fel - első premierjére. A művelődési ház igazgatója az együttműködés további lehetőségeit is keresi. Rajner Ágota, a művelődési ház munkatársa pedig azt mondja, az előadások és a versengés izgalma mellett fontos szerep jut ilyenkor a találkozó kísérőrendezvényeinek is, a szombat esti koncert például kifejezetten fesztiválhangulatot hozott. Egyébként talán az alapos, minden részletre kiterjedő értékeléseknek, szakmai beszélgetéseknek van a legnagyobb sikerük a fesztiválozók körében.

Vasvárra nemcsak a színjátszó csoportok nagy része jár vissza évről évre, hanem a legtöbb zsűritag is. Szombaton kora este (a fesztivál végéhez közeledve) két előadás között Solténszky Tibor dramaturg-rendezőt kértük majdnem-összegzésre a művelődési ház előtt kialakított asztalos, székes, napernyős kerthelyiségben: Összességében kicsit lanyhább, az érdeklődést kevésbé felgyújtó felhozatallal találkozhattunk az idén, ami nem jelenti azt, hogy nem láttunk értékes, izgalmas részletet felmutató, szakmai vitára serkentő produkciókat. Számomra három kiemelkedő előadást hozott ez a fesztivál. A gárdonyi Fészek Színház Cziczó Attila rendezésében vitte színre a Káélet című drámát; a történet dramaturgiája ugyan nem hibátlan - de hibátlan az előadás játékmódja. A Fészek Színház azon a nagyon intelligens amatőr diákszínházi nyelven szólal meg, amelynek egyik legfőbb erőssége, hogy nem próbálja meg majmolni a felnőtteket. Sok jót tudok elmondani róluk. Visszatérő vendég Vasváron a felvidéki, alsóbodoki MÖSZ Diákszínpad, amelytől most is érdekes előadást láthattunk. Bár ők is felbosszantottak a színpadon felhalmozódó, ide-oda taszigált szemét látványával, de a csoport vezetője, Csizmadia Gabi ismét jópofa játéklehetőséggel kínálta meg a tanítványait: jól szólítja meg a fiatalokat, most is sikerült mindenkiből pontosan azt kipiszkálnia, amit a játék megkíván. Az előadás a 4 szoba című film mintájára három, egymással lazán összefüggő történetet dolgoz fel, a középső ráadásul Esterházy-szöveget használ; nagyon jól. A harmadik fontos produkciót a topolyai MARA együttestől láttam. Az előadás alapvető ellentmondása abban rejlik, hogy Kis József giccses, olcsó történetét, az Újjászületést a rendezésnek sikerült megbolondítania: az okos, tiszta elemzéssel a társulatnak a darab buktatóit is sikerült elkerülnie, például egy pillanatra sem vált érzelgőssé az előadás. Aztán persze az összében-egészében gyengébb produkciókban is fel-feltűnik egy-egy tehetséges arc, figura. A notórius visszajárókat elnézve pedig azon gondolkodik el az ember, hogy az évek során vajon fogott-e rajtuk a zsűri véleménye. Azt kell mondanom, hogy igen. Ilyenkor derül ki, hogy tényleg van értelme az alapos értékelésnek, a sok beszélgetésnek. Nem szabad türelmetlennek lenni. Csoportos különdíjat ajánlott föl a szombathelyi Weöres Sándor Színház

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!