Punktum, slussz

Kicsit tágítva a (rádió)hullámokat. Ha megnézzük a rendszerváltás után született kereskedelmi rádiókat, ott is elmondhatjuk: verseny ide vagy oda, a lényeg nem változott. Az adások többsége a jól bejáratott, többnyire unalmas sémákat követi. Ugyanazon szövegládák, ugyanazon zeneszámok. Örökzöldek, már a tetőn is kihajtanak. Ám ha összevetjük őket a nálunk is fogható osztrák, szlovák kerrádiókkal, akkor aztán rögvest kiderül: a magyar adók (és már a közszolgálatiak is) a reklámot kétségbeesetten hajszoló, zenei kínálatban rendkívül behatárolt, kvalitásában egyre pöszébb struktúrát építenek. Az osztrák Ö3-as Hitrádió jó összehasonlítási alap, mivel a Dunántúl nagy részén fogható. Zenei kínálata radikálisan elüt a miénktől. Általában klasszikus rockkal dolgoznak, a durva szövegű és álszoció zörejzenéket (pl. rap) csaknem teljességgel mellőzik. Az adásokat többnyire az igényes és harmonikus szórakoztatás jellemzi. Ez derül ki a kvízműsorokból is.

De visszatérve a zenei kínálatra. A régi zenéket (hatvanas-hetvenes évek) sugárzó adó esetében a nagy kérdés, hogy miként tudja magát eladni napi 24 órában az ezer körüli dalt tartalmazó anyag révén. Valószínűleg úgy, hogy a magyar hallgató Európa leghűségesebb hallgatója. De ha váltana is, igazándiból sehol sem jutna, mondjuk így, igazi európai kínálathoz. A hazai adókon futó dalok nem frissek. Feltehetően anyagi problémák (alacsony költségvetés) miatt csak késve követik a piacot. A végeredmény egy eredő felé mutat. Jelesül, a mai magyar rádiózás mind merítésében, mind színvonalában a bulvár irányába tart.

Vagy már vágtat is. De ez legyen a reklámokból élő adók dolga. De miért kell beszállnia ebbe a versenybe a közmédiumoknak? Miért szűkítik önmaguk tovább saját mozgásterüket, mint ahogy most a Kossuth tette? Miért vallhatja egyre inkább azt az elvet egy közszolgálati rádió, hogy ez van, punktum és kész, slussz? Nem kevés politikus él jól abból, hogy a közmédiumokat felügyeli. Természetesen nem az a dolguk, hogy beleszóljanak a napi munkába, isten ments. De az már igen, hogy valamiféle stratégiai irányt vázoljanak. Mondjuk, hogy addig is, amíg a magyarok 80 százaléka nem válik urh-s készülékkel bíró hallgatóvá, vagy internet-használóvá, rájuk is gondoljanak. Ami a fél-virtuális világból merítkező nézőpontot illeti, arra egy kijózanító adat: a mai, 50 év feletti felnőtt lakosság 14 százaléka internetezik. A többiek akár éjfélig is elhallgatnák a Kossuthot, ha tehetnék.