Szavazás volt, vagy árulás?

Celldömölk - Meglepte, erős érzelmi reakciókra késztette a Fidesz celldömölki csoportját és helyi képviselőit Gönye Péter átszavazása az alpolgármester-választáskor.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Amint arról lapunk nemrégiben beszámolt, másfél év után sikerült Celldömölkön alpolgármestert választani. A Fidesz helyi képviselőcsoportja sajtótájékoztatón ismertette álláspontját az ügyről, s ebben árulónak bélyegezte Gönye Pétert, aki fideszesként megszavazta Söptei Józsefnét.

A leárulózott képviselő nem adja vissza mandátumát. Elmondja, hogy jobboldali érzelmű emberként hogyan jutott el a Fidesz-csoporttal való szembenállásig. 



Balról az ötödik (nyakkendőben) Gönye Péter. Megváltoznak a szavazati arányok? Fotó: Benkő Sándor

Tanulságos a történet, mert az erős Fidesz- csoport nemcsak Gönye Pétert veszítette el időközben, de (számításaik szerint) a kereszténydemokrata képviselők szavazatában sem lehetnek biztosak. Most már egy szavazat is átrendezheti a helyi politikai arányokat. 

Celldömölkön az az érdekes helyzet állt elő a 2006-os önkormányzati választások után, hogy a szocialisták jelöltje, Fehér László maradt a polgármester, míg a testületben a jobboldal került többségbe. 

Mi várható a ciklus hátralévő részében? Hogyan szavaz majd Gönye Péter?

A válaszokat itt találja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!