Zengett az ének

Az est nyitánya, Praetorius műve azt az üzenetet közvetítette, hogy a csengő hangú énekszó társakat hív és társakra lel. És valóban: az Erkel kórusnak ötödször sikerült megrendezni és külföldi vendéggel nemzetközivé tenni a fesztivált. Egy olyan kulturális közegben, ahol egyre kevesebben érdeklődnek a kórusmuzsika iránt, fogyóban vannak az énekkarok, kevés a férfi kórustag, és a fiatalokra valósággal vadászni kell, hogy utánpótlás legyen. Számukra talán hívó szó: a közösségi ének hangulatát olyasféleképpen lehet elképzelni, mint ami egy kirándulásról hazafelé tartó buszon érzékelhető: zeng az ének, és minden szívet-lelket betölt.

Akik azonban megízlelték és belekerültek egy kórusba, már nem mondanak le róla. Ha például valaki másik városba költözik, egyik első dolga, hogy keres egy kórust, nemcsak az éneklés miatt, hanem, hogy közösségben is legyen. Azt is mesélték kórustagok a fesztiválon, hogy a közösségi énekben az a jó, hogy egyikük sem olyan profi énekes, mint amit mondjuk szólistáktól várhatnánk el, de így együtt profi módon tudnak megszólaltatni komoly (vagy könnyű) zenei műveket. Erről egyénileg nem is álmodhatnának. Benne lenni egy ilyen zenei élményben páratlan és feledhetetlen, kívülről még csak nem is sejthető, milyen felemelő hatása van. Arról a nagyon fontos hozadékról nem is beszélve, hogy a közös énekléssel új kapcsolatokat lehet teremte-ni, barátságokat lehet nyerni, olyan bőséges ismeretségi kört, ami az ember társas igényeit tartósan és biztosan szolgálja.

Ez a szándék mozgatja az Erkel kórust, amikor saját éves programja mellett más kórusok felé is nyit: társakat hív és társakat lel . Valamennyi részt vevő kórus hasonlókat fogalmazott meg az életrajzában, ars poeticájában. Azt a célt, hogy olyan műveket tanuljanak, amelyeket a tagok szívesen énekelnek, és a mindennapi rohanás után pihenést, kikapcsolódást, örömteli éneklést jelentsen számukra a kórusmunka. Azt a szociális tényt, hogy az évek során olyan közösségekké formálódnak ezek az együttesek, amelyek a heti két próbán kívül is szerveznek alkalmakat a közös időtöltésre: kirándulások és egyéb programok színesítik az életüket. És ezeket nemcsak leírták, hanem megszólalásaikon látszik is: együtt vannak a dalban, felszabadító örömöt nyújt számukra az ének, és ezt a közönség számára is hatásosan közvetítik. Minden kórus másképp. Nemcsak műsoraikban különböznek, de egyéni arcuk, hangjuk van. A magyar kórusok megjelenéséhez hozzátartozik az egyenruha is, ami egyben ünneplőruhát is jelent (a vendég osztrák kórus hölgyei civilben álltak színpadra). Az öltözék üzenete nálunk nemcsak az, hogy egyek vagyunk, egységessé válunk a dalban, hanem tiszteletet is mutat a zene, az ünnep iránt. Utal arra, hogy a muzsika bizonyos fegyelmezettséget is megkíván - kívül-belül hangzó rendet (éppen ezért képes emelni a lelket).

A fesztiválon a jövőre 50. születésnapját ünneplő Erkel kórust a többször elbúcsúzott, de mindig visszatérő, örökös tiszteletbeli karnagy, Horváth Rezső vezényelte, és bemutatkozott Koltainé Pálfi Zsófia, a fiatal új karnagy, akinek ez volt az első nyilvános szereplése. Körmend Város Vegyeskarát Sabáli Lászlóné dirigálta, Sabáli László kísérte zongorán. A Zenebarátok Szent Márton Kórusa Horváth Imre vezényletével szólalt meg, a Fehringből érkezett osztrák vegyeskar élén Zeljka Hrestak állt.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

Akik azonban megízlelték és belekerültek egy kórusba, már nem mondanak le róla. Ha például valaki másik városba költözik, egyik első dolga, hogy keres egy kórust, nemcsak az éneklés miatt, hanem, hogy közösségben is legyen. Azt is mesélték kórustagok a fesztiválon, hogy a közösségi énekben az a jó, hogy egyikük sem olyan profi énekes, mint amit mondjuk szólistáktól várhatnánk el, de így együtt profi módon tudnak megszólaltatni komoly (vagy könnyű) zenei műveket. Erről egyénileg nem is álmodhatnának. Benne lenni egy ilyen zenei élményben páratlan és feledhetetlen, kívülről még csak nem is sejthető, milyen felemelő hatása van. Arról a nagyon fontos hozadékról nem is beszélve, hogy a közös énekléssel új kapcsolatokat lehet teremte-ni, barátságokat lehet nyerni, olyan bőséges ismeretségi kört, ami az ember társas igényeit tartósan és biztosan szolgálja.

Ez a szándék mozgatja az Erkel kórust, amikor saját éves programja mellett más kórusok felé is nyit: társakat hív és társakat lel . Valamennyi részt vevő kórus hasonlókat fogalmazott meg az életrajzában, ars poeticájában. Azt a célt, hogy olyan műveket tanuljanak, amelyeket a tagok szívesen énekelnek, és a mindennapi rohanás után pihenést, kikapcsolódást, örömteli éneklést jelentsen számukra a kórusmunka. Azt a szociális tényt, hogy az évek során olyan közösségekké formálódnak ezek az együttesek, amelyek a heti két próbán kívül is szerveznek alkalmakat a közös időtöltésre: kirándulások és egyéb programok színesítik az életüket. És ezeket nemcsak leírták, hanem megszólalásaikon látszik is: együtt vannak a dalban, felszabadító örömöt nyújt számukra az ének, és ezt a közönség számára is hatásosan közvetítik. Minden kórus másképp. Nemcsak műsoraikban különböznek, de egyéni arcuk, hangjuk van. A magyar kórusok megjelenéséhez hozzátartozik az egyenruha is, ami egyben ünneplőruhát is jelent (a vendég osztrák kórus hölgyei civilben álltak színpadra). Az öltözék üzenete nálunk nemcsak az, hogy egyek vagyunk, egységessé válunk a dalban, hanem tiszteletet is mutat a zene, az ünnep iránt. Utal arra, hogy a muzsika bizonyos fegyelmezettséget is megkíván - kívül-belül hangzó rendet (éppen ezért képes emelni a lelket).

A fesztiválon a jövőre 50. születésnapját ünneplő Erkel kórust a többször elbúcsúzott, de mindig visszatérő, örökös tiszteletbeli karnagy, Horváth Rezső vezényelte, és bemutatkozott Koltainé Pálfi Zsófia, a fiatal új karnagy, akinek ez volt az első nyilvános szereplése. Körmend Város Vegyeskarát Sabáli Lászlóné dirigálta, Sabáli László kísérte zongorán. A Zenebarátok Szent Márton Kórusa Horváth Imre vezényletével szólalt meg, a Fehringből érkezett osztrák vegyeskar élén Zeljka Hrestak állt.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

Akik azonban megízlelték és belekerültek egy kórusba, már nem mondanak le róla. Ha például valaki másik városba költözik, egyik első dolga, hogy keres egy kórust, nemcsak az éneklés miatt, hanem, hogy közösségben is legyen. Azt is mesélték kórustagok a fesztiválon, hogy a közösségi énekben az a jó, hogy egyikük sem olyan profi énekes, mint amit mondjuk szólistáktól várhatnánk el, de így együtt profi módon tudnak megszólaltatni komoly (vagy könnyű) zenei műveket. Erről egyénileg nem is álmodhatnának. Benne lenni egy ilyen zenei élményben páratlan és feledhetetlen, kívülről még csak nem is sejthető, milyen felemelő hatása van. Arról a nagyon fontos hozadékról nem is beszélve, hogy a közös énekléssel új kapcsolatokat lehet teremte-ni, barátságokat lehet nyerni, olyan bőséges ismeretségi kört, ami az ember társas igényeit tartósan és biztosan szolgálja.

Ez a szándék mozgatja az Erkel kórust, amikor saját éves programja mellett más kórusok felé is nyit: társakat hív és társakat lel . Valamennyi részt vevő kórus hasonlókat fogalmazott meg az életrajzában, ars poeticájában. Azt a célt, hogy olyan műveket tanuljanak, amelyeket a tagok szívesen énekelnek, és a mindennapi rohanás után pihenést, kikapcsolódást, örömteli éneklést jelentsen számukra a kórusmunka. Azt a szociális tényt, hogy az évek során olyan közösségekké formálódnak ezek az együttesek, amelyek a heti két próbán kívül is szerveznek alkalmakat a közös időtöltésre: kirándulások és egyéb programok színesítik az életüket. És ezeket nemcsak leírták, hanem megszólalásaikon látszik is: együtt vannak a dalban, felszabadító örömöt nyújt számukra az ének, és ezt a közönség számára is hatásosan közvetítik. Minden kórus másképp. Nemcsak műsoraikban különböznek, de egyéni arcuk, hangjuk van. A magyar kórusok megjelenéséhez hozzátartozik az egyenruha is, ami egyben ünneplőruhát is jelent (a vendég osztrák kórus hölgyei civilben álltak színpadra). Az öltözék üzenete nálunk nemcsak az, hogy egyek vagyunk, egységessé válunk a dalban, hanem tiszteletet is mutat a zene, az ünnep iránt. Utal arra, hogy a muzsika bizonyos fegyelmezettséget is megkíván - kívül-belül hangzó rendet (éppen ezért képes emelni a lelket).

A fesztiválon a jövőre 50. születésnapját ünneplő Erkel kórust a többször elbúcsúzott, de mindig visszatérő, örökös tiszteletbeli karnagy, Horváth Rezső vezényelte, és bemutatkozott Koltainé Pálfi Zsófia, a fiatal új karnagy, akinek ez volt az első nyilvános szereplése. Körmend Város Vegyeskarát Sabáli Lászlóné dirigálta, Sabáli László kísérte zongorán. A Zenebarátok Szent Márton Kórusa Horváth Imre vezényletével szólalt meg, a Fehringből érkezett osztrák vegyeskar élén Zeljka Hrestak állt.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

Ez a szándék mozgatja az Erkel kórust, amikor saját éves programja mellett más kórusok felé is nyit: társakat hív és társakat lel . Valamennyi részt vevő kórus hasonlókat fogalmazott meg az életrajzában, ars poeticájában. Azt a célt, hogy olyan műveket tanuljanak, amelyeket a tagok szívesen énekelnek, és a mindennapi rohanás után pihenést, kikapcsolódást, örömteli éneklést jelentsen számukra a kórusmunka. Azt a szociális tényt, hogy az évek során olyan közösségekké formálódnak ezek az együttesek, amelyek a heti két próbán kívül is szerveznek alkalmakat a közös időtöltésre: kirándulások és egyéb programok színesítik az életüket. És ezeket nemcsak leírták, hanem megszólalásaikon látszik is: együtt vannak a dalban, felszabadító örömöt nyújt számukra az ének, és ezt a közönség számára is hatásosan közvetítik. Minden kórus másképp. Nemcsak műsoraikban különböznek, de egyéni arcuk, hangjuk van. A magyar kórusok megjelenéséhez hozzátartozik az egyenruha is, ami egyben ünneplőruhát is jelent (a vendég osztrák kórus hölgyei civilben álltak színpadra). Az öltözék üzenete nálunk nemcsak az, hogy egyek vagyunk, egységessé válunk a dalban, hanem tiszteletet is mutat a zene, az ünnep iránt. Utal arra, hogy a muzsika bizonyos fegyelmezettséget is megkíván - kívül-belül hangzó rendet (éppen ezért képes emelni a lelket).

A fesztiválon a jövőre 50. születésnapját ünneplő Erkel kórust a többször elbúcsúzott, de mindig visszatérő, örökös tiszteletbeli karnagy, Horváth Rezső vezényelte, és bemutatkozott Koltainé Pálfi Zsófia, a fiatal új karnagy, akinek ez volt az első nyilvános szereplése. Körmend Város Vegyeskarát Sabáli Lászlóné dirigálta, Sabáli László kísérte zongorán. A Zenebarátok Szent Márton Kórusa Horváth Imre vezényletével szólalt meg, a Fehringből érkezett osztrák vegyeskar élén Zeljka Hrestak állt.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

Ez a szándék mozgatja az Erkel kórust, amikor saját éves programja mellett más kórusok felé is nyit: társakat hív és társakat lel . Valamennyi részt vevő kórus hasonlókat fogalmazott meg az életrajzában, ars poeticájában. Azt a célt, hogy olyan műveket tanuljanak, amelyeket a tagok szívesen énekelnek, és a mindennapi rohanás után pihenést, kikapcsolódást, örömteli éneklést jelentsen számukra a kórusmunka. Azt a szociális tényt, hogy az évek során olyan közösségekké formálódnak ezek az együttesek, amelyek a heti két próbán kívül is szerveznek alkalmakat a közös időtöltésre: kirándulások és egyéb programok színesítik az életüket. És ezeket nemcsak leírták, hanem megszólalásaikon látszik is: együtt vannak a dalban, felszabadító örömöt nyújt számukra az ének, és ezt a közönség számára is hatásosan közvetítik. Minden kórus másképp. Nemcsak műsoraikban különböznek, de egyéni arcuk, hangjuk van. A magyar kórusok megjelenéséhez hozzátartozik az egyenruha is, ami egyben ünneplőruhát is jelent (a vendég osztrák kórus hölgyei civilben álltak színpadra). Az öltözék üzenete nálunk nemcsak az, hogy egyek vagyunk, egységessé válunk a dalban, hanem tiszteletet is mutat a zene, az ünnep iránt. Utal arra, hogy a muzsika bizonyos fegyelmezettséget is megkíván - kívül-belül hangzó rendet (éppen ezért képes emelni a lelket).

A fesztiválon a jövőre 50. születésnapját ünneplő Erkel kórust a többször elbúcsúzott, de mindig visszatérő, örökös tiszteletbeli karnagy, Horváth Rezső vezényelte, és bemutatkozott Koltainé Pálfi Zsófia, a fiatal új karnagy, akinek ez volt az első nyilvános szereplése. Körmend Város Vegyeskarát Sabáli Lászlóné dirigálta, Sabáli László kísérte zongorán. A Zenebarátok Szent Márton Kórusa Horváth Imre vezényletével szólalt meg, a Fehringből érkezett osztrák vegyeskar élén Zeljka Hrestak állt.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

A fesztiválon a jövőre 50. születésnapját ünneplő Erkel kórust a többször elbúcsúzott, de mindig visszatérő, örökös tiszteletbeli karnagy, Horváth Rezső vezényelte, és bemutatkozott Koltainé Pálfi Zsófia, a fiatal új karnagy, akinek ez volt az első nyilvános szereplése. Körmend Város Vegyeskarát Sabáli Lászlóné dirigálta, Sabáli László kísérte zongorán. A Zenebarátok Szent Márton Kórusa Horváth Imre vezényletével szólalt meg, a Fehringből érkezett osztrák vegyeskar élén Zeljka Hrestak állt.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

A fesztiválon a jövőre 50. születésnapját ünneplő Erkel kórust a többször elbúcsúzott, de mindig visszatérő, örökös tiszteletbeli karnagy, Horváth Rezső vezényelte, és bemutatkozott Koltainé Pálfi Zsófia, a fiatal új karnagy, akinek ez volt az első nyilvános szereplése. Körmend Város Vegyeskarát Sabáli Lászlóné dirigálta, Sabáli László kísérte zongorán. A Zenebarátok Szent Márton Kórusa Horváth Imre vezényletével szólalt meg, a Fehringből érkezett osztrák vegyeskar élén Zeljka Hrestak állt.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.

Végül pedig mindhárom magyar kórus felsorakozott a díszterem színpadára, és zárásképpen igazi zenei csemegéket énekeltek. Az egyik Vörösmarty Szózatának egy változata volt: nem a közismert Egressy Béni által írott zenével, hanem a még azt megelőző Erkel Ferenc megzenésítette változatban. Az eredetileg egynemű karra írt művet Bárdos Lajos dolgozta át vegyeskarra, megtartva a mű eredeti dallam- és harmóniavilágát. A fesztiválon Horváth Rezső hangszerelésében hallhattuk. Majd az Éljen a haza! című Forrai Miklós-művet adta elő az egyesített kórus, amelyhez eredetileg csak zongorakíséret volt. Szabó Miklós írt hozzá új szöveget, ez alapján készült a zenekari kíséretes változat, amely szintén Horváth Rezső munkája. A karnagy nemcsak az összkart, de Neszmélyi András csapatát, az előttük helyet foglaló Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekart is vezényelte e művek megszólaltatásakor.