Minden úgy van

1888. július 17-én született Füst Milán Konstantin néven, amiből a Konstantint elhagyva fölveszi, megtartja az íróként ismert Füst Milán nevet, s tán innen kezdődik minden. 1912-ben szerez doktorátust, jogászként, és óraadó lesz, a fehérterror alatt üldözik, nem publikálhat, úgyhogy kitanulja a szűcsmesterséget. 1923-ban jelent meg a Boldogtalanok, s íme a szombathelyi szál, a Czukor Show. Időközben persze publikál a Nyugatban. 1935-ben kezdi írni a Feleségem történetét, amely 1942-ben jelenik meg, ám a magyar irodalmi élet alig vesz róla tudomást. Hétévi munka volt pedig benne. 1945-ben, az ostrom alatt féltve őrzött naplója, sok ezer oldal, megsemmisül. Állítólag, mert aztán előkerülnek töredékek, de a hipochonder boldogtalan, élete munkája vált rommá, véli. Rosszul, hiszen emlékezetből újra-építi esztétikáját - Látomás és indulat a művészetben -, ki ismeri ezt, istenem, még könyvtárban is alig található, pedig érdemes volna. 1951-ben megkezdi előadásait a bölcsészkaron, 53-ban tolókocsiba kényszerül, de ismerve őt, lehet, hogy ez is játék, amikor kikelve székéből lobogó hajjal, és kímélet nél- kül ostorozza a tanítványo-kat, folyvást Shakespeare-t citálva.

A Feleségem története című regénye számos-számtalan nyelvre fordíttatott eddig, a legenda szerint Nobel-díjra is jelölték első magyar íróként, nem kapta meg vagy meg sem kaphatta. 1963-ban már végrendelkezett, így: (...) Minél később értesítendő a nyilvánosság, amelynek semmi köze ne legyen hozzám, most és mindörökké. Azt akarom. Négy év múlva halt meg, a gyászszertartáson csak a felesége és nevelt lánya volt jelen. Ennyi rövid életrajz egy nagy, és kevéssé elismert alkotóért, akit feledni látszunk. A baj az ebben a történetben, hogy alig is ismerjük, jól van, a Feleségem történetét tán, esztétikáját egyáltalán nem, drámáit, verseit alig. Csodálkozom, hogy ez az író valahogy mindig kimarad némely érettségi tételekből, igaztalanul. Nem tehetek többet, idézek, mert a mestert fölülmúlni nem lehet, és főleg azért, mert író, hipochonder létére elsősorban filozófus volt, nem tételes, nem kanti, hegeli, de mélységekkel teli. Hallgassuk őt: Ezenfelül: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek. Ez pedig annyit jelent, hogy gondolataiknak semmi kézzelfogható eredménye nincs. És akkor is, ha a gondolataik a semmibe vagy a végtelenbe vezetnek. Tehát praktikus hasznuk nagyon gyakran semmi. Az itt következő megállapítások nagyrésze is olyan, hogy nem derül ki például ilyesmi: hogy kell-e szalonnát enni délután, vagy hogy miképpen kell köszönni egy miniszternek. És mégis, valami lelki haszon csak adódik belőlük, abban reménykedem. Például az, hogy miképpen ítéled meg ezentúl a világ forgatagát. Feltéve, ha jól odafigyelsz.

Íme, uraim, a világbölcsesség foglalata. Százhúsz éve született a zseni: Füst Milán.Ezenfelül: a gondolkodás szenvedélyes szükséglete némely embereknek