Zoli bácsi megoldja

Vannak könnyű és nehéz iskolák   a pedagógusok szemszögéből nézve is. Az első kategóriába azok tartoznak, ahova viszonylag kiegyensúlyozott és jómódú családok viszonylag jólnevelt és kezelhető porontyait íratják. A másodikba a valamiért hátrányos helyzetű, rosszul szocializált, külső vagy belső okok miatt tanulásban akadályozott gyerekek járnak. Utóbbiak nem bárányok. Gyakran olyan környezetből érkeznek, és olyan környezetbe térnek vissza minden délután, ahol az általános társadalmi szabályok nem érvényesek, ahol egészen természetes a lopás, a hazugság, az erőszak. Az ilyen gyerek nem tudja levetni otthoni önmagát, mint egy ruhát, mikor belép az iskola kapuján. És ha sok  nehezen kezelhető kis ember egy iskolába, egy osztályba tömörül, onnan a pedagógusok menekülni szoktak. Kláris Zoltán sosem tenné.

Két választásom volt: főállású sportoló leszek, vagy tanár - meséli az alig 29 éves Zoli bácsi.   Tatai vagyok, amikor középiskola után választás elé kerültem,  ígéretesen fejlődő kosarasként olyan várost kerestem, aminek főiskolája és NB1-es kosárlabdacsapata is van, így kerültem Szombathelyre. Végül testnevelés tanár lettem és gyógypedagógiai asszisztens. Arról már letettem, hogy hivatásos kosárlabdázó legyek, nem úgy alakult, de a sport egyáltalán nem szorult háttérbe az életemben. Továbbra is játszom az NB2-es oroszlányi csapatban, rendezvényeket szervezek a főiskolának, edző vagyok. De mindenekelőtt tanár! És igyekszem a saját életemmel, viselkedésemmel példát mutatni, értékeket adni. 



Bővebben ide kattintva olvashat.