Garázssori gyilkosság: futni hagyják a gyanúsítottat?

Szombathely - A múlt héten hetvenkét óráig volt a rács mögött egy férfi, akit a rendőrök a két éve, a Jászai Mari utcai garázssoron elkövetett emberöléssel gyanúsítanak. Azonban az ügyészség szerint ez a gyanú nem elég alapos, ezért nem kezdeményezték az illető előzetes letartóztatását.

Angyal László

Szeptember 26-án lesz két éve, hogy a Jászai Mari utcában, a garázssoron levő lerakatában brutális kegyetlenséggel kioltották Tatai József életét. A nyomozás állásáról többször beszámoltunk már, megírtuk, hogy a vasi rendőrök, bár jogilag megtehetnék, még nem zárták le az aktát, tovább kutatnak a tettes után. A nyomozók tavaly nyáron egymilliós nyomravezetői díjat is felajánlottak annak, aki érdemi információkkal szolgál a tettesről.

Szerdán reggel kommandósok szállták meg az egyik Szombathely környéki település egyik utcáját, és rajtaütést hajtottak végre az egyik házban, ahol ketten élnek: egy idős asszony, és osztrák-magyar kettős állampolgárságú fia. Az utóbbi volt a célszemély, s mint kiderült, a rendőrök elővigyázatossága felesleges volt, mivel a férfi különösebb ellenállás nélkül tűrte, hogy bilincsbe verve vigyék el otthonából. Úgy tudjuk, a látszólagos közömbössége a rendőrségen, az egy órával később elkezdődő poligráfos kihallgatáson is megmaradt. 



A rendőrök azt feltételezik, egy kifizetetlen tartozás állhatott a brutális gyilkosság - képünkön a helyszín - indítékának hatterében Fotó: Benkő Sándor

A férfi ugyan mindvégig tagadta, hogy köze lenne a lerakatban történt emberöléshez, ám  amikor a Jászai Mari utcai gyilkosság körülményeire kérdeztek rá a nyomozók  a készülék azt jelezte, nem mond igazat. 

Ami megerősítette a rendőröket, hogy hetek óta jó nyomon járnak, hiszen nem véletlenül ő a gyilkosság első számú gyanúsítottja. 

Információink szerint a nyomozásban a fordulatot egy tanú váratlan felbukkanása hozta. Ennek a tanúnak ugyan nyomós oka volt arra, hogy csaknem két évig hallgasson arról, amit megtudott a gyilkossággal kapcsolatosan, ám egy ideje már szeretett volna megszabadulni titkától, ezért fordult a rendőrséghez. 

A tanúvallomás kiértékelése után a beszerzett információk alapján heteken keresztül gyűjtögették a rendőrök a terhelő adatokat, ám úgy tűnik, nem sikerült elégséges, illetve teljesen megalapozott bizonyítékokat az ügyészség elé tárni. Ezért történhetett meg, hogy a Vas Megyei Főügyészség a rendőrség előterjesztése ellenére az elfogott, és emberöléssel gyanúsított kettős állampolgár előzetes letartóztatását nem indítványozta a bíróságon. 

Megkerestük az elhunyt egyik közeli hozzátartozóját. A családtag szerint nem kizárható a rendőrség gyanúja: két év alatt felhalmozódott, több százezer forintos tartozás miatt az egyik adós végzett Tatai Józseffel. Eltitkolt hitelezés volt ez, amelyről még mi, a családtagok sem tudtunk, hallottuk.

Az áldozat családjának tagjait ugyan a rendőrség nem informálta a nyomozás részleteiről, ám nem értik, miért védekezhet szabadlábon az, akit egy ilyen súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak. S azt remélik, hogy hamarosan megoldódik az ügy, kiderül az igazság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!