Háttérmunka volt

- A legnagyobb öröm az életemben, hogy édesapám, Simon Ferenc is ott állhatott mellettem. Nem is hallottam semmit, csak a nevemet, meg azt, hogy ...és köszöntjük édesapját... Az édesanyámat idén februárban elvesztettük, ő már nem lehetett ott velem. A szüleim támogatása nélkül ezt az életformát nem tudtam volna végigvinni tizenhat éven át. Se hétvégéim nem voltak, se ünnepeim, dolgoztam viszont napi 8-10 órát - mondja Simon Krisztina.

- Nagyon-nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek. Amint azoknak a munkatársaimnak, szövetségeseimnek is, akiknek segítségével el tudtam végezni a feladataimat. Csapatmunka volt. A kitüntetést én vettem át, de az elismerés nekik is szól, mindannyiuknak. Közvetlenül mellettem mindig dolgozott egy nemzetközi ügyintéző, de együttműködtek velem az éttermek, szállodák, a gazdasági szféra szereplői, a kulturális és oktatási intézmények, a plébániák, az utazási irodák, a virágboltok. Ők mind benne voltak abban, hogy a város méltóképpen fogadhassa külföldi vendégeit.

Simon Krisztina német-francia szakon végzett a debreceni egyetemen. 11 évet tanított Szombathelyen, majd Budapestre költözött. 1992-ben Wagner András polgármester hívta haza.

- Színes, gyönyörű 16 év volt, ezen belül is aranykor volt a wagneri időszak. Tele volt kihívással, napi megmérettetéssel, bizalommal és erkölcsi megbecsüléssel. A testvérvárosi kapcsolatok ápolása volt a feladatom, a különböző városi rendezvényeken a meghívott delegációk programjának összeállítása és lebonyolítása, a testvérvárosi kiutazások előkészítése, tolmácsolás, fordítás a külkapcsolatokban. Ez a munkakör addig minta nélküli volt. A feladataimat az élet alakította, és én lelkiismeretem szerint jártam el mindig. Kiépült az ismeretségi köröm, ami a sikeres munka nélkülözhetetlen része volt. Az bánt, hogy a Testvérvárosi kövön ugyan látszik, mennyi testvérvárosi kapcsolata van Szombathelynek, de sokan úgy vélik, nem más ez, mint a politikusok utazgatása. Mások azt gondolják, túl költséges ez az egész, megint mások azt hiányolják, miért nem származnak belőle gazdasági előnyök.

Hogy megmutathassuk, valójában mit jelentenek a testvérvárosi kapcsolatok, össze kellene gyűjteni azokat a felnőtt és fiatal sportolókat, kórusokat, zenészeket, táncosokat, képzőművészeket, népi iparművészeket, civil szervezeteket, diákcserében részt vevő tanulókat, akik kiutazhattak. A Fő tér talán elég lenne a befogadásukra. Ők el tudnák mesélni, mit jelent számukra a testvérvárosi kapcsolat. Hogy lehetőséget kaptak tehetségük bemutatására, hogy felejthetetlen élményben és sikerben volt részük. Ők mind követei voltak Magyarországnak, Szombathelynek, elvitték jó hírünket Európa számos városába. Hogy a sok saját élmény közül kiemeljek valamit: boldog vagyok, hogy részese lehettem, amikor Kolding színházában és Kaufbeurenben állva tapsolta meg a közönség a fellépőinket. Akkor ott nagyon jó volt magyarnak lenni.

Simon Krisztina azt mondja még, hogy az volt a legnagyobb fizetsége itthon, hogy a vendégeknek meg tudtuk mutatni az értékeinket, magyar vendégszeretetünket (amely még létezik!), kint pedig az, hogy láthatta a mieink sikereit. Ezért volt gyönyörűséges a szervezőmunka. De leginkább a fiatalokból merített erőt. A könnyekig megható volt látnia például, hogy a dán és magyar gyerekek miként borultak egymás nyakába a közös táborozás után, és a buszuk majdnem felborult, mert mindenki az egyik oldalra gyűlt, hogy az utolsó pillanatokig együtt, egymás közelében legyenek. Amint mondja, igenis van hozadéka a testvérvárosi kapcsolatoknak. Ki lehetett használni például a közlekedési konferencia szervezésében, az osztrák-magyar kistérségi együttműködésben, a Szent Márton útvonal kiépítésénél - nincs hely felsorolni.

-