Lőszereket keresnek a víztározó helyén

Lukácsháza - A bokrokat már részben kiirtották, hétfőn elkezdődik a lőszermentesítés, télen lebonyolódik a közbeszerzési eljárás, tavasszal nagy munkagépek indítják a munkálatokat. A víztározó 2010 közepén készül el.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Csütörtökön délután terepbejáráson vettek részt újságírók a 87-es út mentén, a majdani, Kőszegfalvától Lukácsházáig terjedő víztározó területén. 

- A Szombathelyt elárasztó 1965-ös árvíz óta hosszú idő telt el, de most itt vagyunk, ahol a geodéták által kitűzött karók már jelzik, hol lesz a víztározó, amely árvízmentesíti a megyeszékhelyt - emelte ki Rába László miniszteri biztos a helyszínen. 

Nádor István,
a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója hozzátette, hogy a postás már hordja ki a pénzt a volt ingatlantulajdonosoknak a   területért, a hónap végéig azt minden érintett megkapja azt. 

A víztározó háromszor akkora lesz, mint a szombathelyi Csónakázótó. A 25 hektáros tó két részből áll majd, mindkettő közepén egy szigettel. Ezeket a természetvédők kérték madárfészkelő helyeknek. 




A bokrokat már részben kiirtották az épülő tározó területén Fotó: Benkő Sándor

A lukácsházi árvíztározó kiemelt EU-s projekt. A jövő tavasszal elkezdődő nagy munkálatok során épülő gát átlagmagassága 3-4 méter lesz, de ez a 87-es útról nem zavarja majd a tó látványát. 

További részletek a szombati Vas Népében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!