2008.09.05. 02:27
Pannon freskó, Osztrigás Mici
Szombathely (VN) - Az Agora-MSH meghirdeti Csákányi-bérletét, valamint zenés gyermekbérletét. Az első Csákányi-bérletes előadásra október 8-án kerül sor: akkor Indul a bakterház.
A Rideg Sándor-regény nyomán Bereményi Géza rendezett Indul a bakterház-előadást a veszprémi Petőfi Színházban, Őri Ádámmal, Utasi Árpáddal, Eperjes Károllyal, Bajcsay Máriával. Október 8-án 15 órakor a diákok, 19 órakor a Csákányi-bérletes nézők találkozhatnak Bendegúzzal, a bakterrel, a Banyával...
Október 27-én a budapesti Vidám Színpad (ma már Centrál Színház) társulata érkezik az MSH-ba Woody Allen Semmi pánik című komédiájával, Puskás Tamás rendezésében, többek között Magyar Attilával, Borbás Ga- bival, Nagy Cilivel, Simon Kornéllal, Schlanger Andrással. Van egy fiatal amerikai diplomata, van egy közel-keleti nagykövetség, egy turistaházaspár - és vannak fegyveres üldözők is.
Novemberben (pontos dátum még nincsen) a Macskák című Eliot-Webber-örökzöldet láthatja az MSH közönsége a budapesti Madách Színház előadásában, Szirtes Tamás rendezésében. Talán fény derül a titokra, hogy ennyi hosszú éven át miért áll még mindig - miért olyan sikeres - a macskabál. November 19-én a Magyar Állami Népi Együttes hozza el Pannon freskó - Tánckarnevál című produkcióját, úgyhogy szerencsére a tánc sem marad ki az őszi kínálatból. Decemberben Osztrigás Mici búcsúztatja a szezont a sportházban, a zenés komédiát Bor József vezetésével vitte színre a Turay Ida Színház és a soproni Petőfi Színház társulata, benne többek között Szacsvay László, Hűvösvölgyi Ildikó, Jankovits József, Sajgál Erika. Közben lesz még egy ifjúsági előadás is: november 17-én 15 órakor A Pál utcai fiúk, a veszprémi Pannon Várszínházból.
A zenés gyermekbérlet kínálatában elsőként - október 14-én, mindjárt két alkalommal - a nyíregyházi Mandala Dalszínház Lázár Ervin-feldolgozása kerül színre: a Négyszögletű kerek erdő-ben Bródy János dalai szólnak. A novemberi zenés gyerekelőadásért az Alma együttes a felelős: 11-én pirospozsgás megzenésített verseket kínál a közönségnek. A zenés gyermekbérlet márciusban Pán Péter-történettel folytatódik - a mesemusicalt Fogi Színházának előadásában láthatja a közönség -, áprilisban a Budapest Táncszínház Mátyás-meséivel ér véget.