Színházi forradalom

A lényeg itt is az ember - a maga érzelmeivel, magányával, kétségbeesésével, küzdelmeivel. (Így köthet termékeny kompromisszumot a bérletkampány-előadásban fölbukkanó két színházi tényező, a színész és a néző. Emberek egymással szemben. Egymás körül, egymás közelében. Ők a színház minimálfeltételei.) A 9700-ban fölbukkanó régi történetek - vajon hányan tudják pl., hogy mióta létezik Szombathely címere, és miért éppen olyan, amilyen? - emberi viszonylatai minden bizonnyal gyanúsan ismerősek lesznek: az emberi természet valahogy évszázadok óta nem változik. Ráadásul a színház - saját belső természete és lényege szerint - mindig jelen időben szól (ha nem, megette a fene). Az elképzelt és persze rendkívül vehemens címervita - hogy akkor az a kapuábrázolás legyen rajta vagy esetleg valami más - nyilván kísérteties módon megidézi majd (ha belekerül az előadásba) a jelenkor közgyűlési szópárbajait, amelyek során gyakran nem érvek csapnak össze, hanem az azért ellenzem, mert a másik mondja típusú mentalitás és vitakultúra jut érvényre. A Szombathely címeréből alaposan fölkészült Jordán Tamás ezen a ponton saját, nem olyan régi küzdelmét is megidézte: a küzdelem tárgya az volt, hova költözzön a színház. Ő maga rögtön a HEMO-t tartotta a legjobb ideiglenes helyszínnek a kínálatból, de a közgyűlésben az ismert koreográfia szerint sokáig folyt a szó arról, hogy talán mégis jobb helyszín lenne az MMIK; persze szigorúan párt-perspektívából.

Jordán Tamás mindjárt az elején elmondta azt is: nem azért választott szombathelyi tematikát, hogy a társulat bazi nagy piros pontot kapjon , hanem azért, mert változatlanul komolyan gondolja: a színház akkor működik jól, ha tapintható hatást gyakorol a város életére. Nem akarok fennkölt és ünnepélyes lenni, de mégis csak van bennem valami sűrű érzés. Sok minden eldől a 9700-zal. A bérletkampány sikere is azt mutatta, hogy jól vagytok egymással; jól állnak a csillagok: nagyszabású, semmi máshoz nem hasonlítható ügy kezdődhet el Szombathelyen , fordult a társulathoz, amelynek természetesen minden tagja - Tóth Ildikó és Domokos László kivételével, ők jövőre kapcsolódnak be a munkába - részt vesz a nyitóelőadásban. November elejéig az lesz a dolguk, hogy játsszanak: a hozott anyagot maguk is kiegészítsék, színpadképessé tegyék, továbbgondolják. Ebben az izgalmas konstellációban, az előadással párhuzamosan születik meg maga a darab - Egressy Zoltán drámaíró közreműködésével, aki csöndes mosolyával maga is részt vett tegnap délelőtt a társulati ülésen; és akit régi kedves ismerősként üdvözölhetünk Szombathelyen. (A jelszó: Sóska, sültkrumpli. Sőt, azóta van már Három koporsó is - a nyári egervári edzőtábor foglalkozásairól nem beszélve: ott több Egressy-darabot kezelésbe vettek a növendékek. A tanévben ez a munka is folytatódik.)

Jordán Tamás mindenestül azt reméli, a társulat boldogságos folyamatnak néz elébe: Lehet, hogy a színház képes lesz korszakot teremteni. Dömötör Tamás, a W. S. Színház rendezője mindehhez tegnap annyit fűzött hozzá, hogy érzékeny és kockázatos időszak kezdődik - együtt szülünk egy történetet -, úgyhogy az elkövetkezendőkben talán az egymás iránti türelem lesz a társulat életében a legfontosabb. Egressy Zoltán pedig - kimozdulva megfigyelői pozíciójából - elmondta, hogy hasonló jellegű munkában még nem vett részt, viszont ilyen tüzet, lelkesedést még soha, sehol nem látott . Ő válogat majd az ötletekből, ő tartja kordában az eseményeket. Hát akkor reméljük a legjobbakat.

És hogy a közönség a januári ősbemutatóig se nélkülözze a Weöres Sándor Színházat, a HEMO kamaratermében - mondjuk úgy, hogy ez lesz a Kamara Savaria jogutódja - hamarosan újra játszani kezdik a már létező előadásokat; köztük a POSZT-on is sikeres Czukor Show-t (Dömötör-rendezés).

Közben meg - szeptember 21-én - nyakunkon a magyar dráma napja, amikor a szombathelyi közönség is megismerkedhet a bérletkampány-műsorral: a fekete színpadot az Art Café közelében állítják föl, a 16.30-as és a 19.30-as előadás között pedig egy asztalhoz lehet ülni a színészekkel. Itt lesz Bálint Éva, Czapkó Antal, Czukor Balázs, Csonka Szilvia, Endrődy Krisztián, Horváth Ákos, Kálmánchelyi Zoltán, Kelemen Zoltán, Kiss Mari, Németh Judit, Orosz Róbert, Péter Kata, Szabados Mihály, Szabó Tibor, Szerémi Zoltán, Trokán Péter, Vlahovics Edit, Vass Szilárd. Jordán Tamás szólt tegnap arról is, hogy október végén, november elején mindenképpen el kell kezdődnie annak a sorozatnak, amelyet minden kedden a szombathelyi városi televízióban láthat majd a közönség. (A munkacíme Színésztársalgó - de ez szigorúan csak munkacím.) A heti kb. félóra megint csak az eleven közönségkapcsolatokat szolgálja: állandó rovatokkal, pl. könyvajánlóval, hírpercekkel (de különlegesekkel), főzési tanácsokkal stb. Könnyen meglehet, hogy színészek jelennek meg tárlatnyitókon, meccseken és egyéb nyilvános helyeken, hogy aztán a tévében kommentálják, elemezzék a látottakat. Majd meglátjuk.

A társulati ülés tegnap délelőtt filmvetítéssel ért véget. Az 1789 a Theatre du Soleil-nek arra az előadására épül, amely a francia forradalom eseményeit meséli el. Ariane Mnouchkine filmje különös-gyönyörű tükörrendszerként működik: színész és néző néz egymásra, lélegzik együtt benne.

Érzékeny, boldogságos, kockázatos : Együtt szülünk egy történetet