Vonalkódos csalókat fogtak a hipermarketben

Szombathely - Olcsó cikkek vonalkódjait ragasztották drága termékekre azok a csalók, akiket az egyik szombathelyi nagyáruházban értek tetten. A főváros környékén hasonló módszerrel dolgozott a háromfős banda.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Pénteken este az egyik szombathelyi nagyáruházban értek tetten egy háromfős - eddigi adatok alapján egy budapesti és tiszavárkonyi nőből, valamint egy bicskei férfiből álló - csaló bandát. 

A hipermarketből távozóban a két nő közül az egyiket a pénztárnál lebuktatták a biztonságiak: a nála lévő négy üveg, egyenként 6500 forint értékű boron olcsóbb italok vonalkódjai szerepeltek. 

A gyanú szerint 300 forint értékű kékfrankosok kódjait az üzletben ragasztották rá az üvegekre. A parkolóban álló gépkocsi átvizsgálása során egy dossziéból még több öntapadós, borokra és motorolajokra kiadott vonalkód került elő, melyeket lefoglaltak a rendőrök. 

Hogy hogyan jutottak ezekhez, még vizsgálja a hatóság.

Idővel, az eljáró szombathelyi gazdaságvédelmi nyomozók azt is megállapították, hogy a gyanúsítottak ellen már folyik korábban elkövetett csalás miatt eljárás - a gyanú szerint Budapest környéki áruházakban is hasonló cselekményeket követtek el. 

A háromfős társaság szabadlábon védekezhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!