Eb-dobogón a kőszegi kötélugró

<b>Nagykanizsa</b> - Bartók Alíz bronzérmes, testvére Eszter pedig a tizenkettedik lett a kötélugró egyéni Európa-bajnokságon. Hraskó Patrik a tizenhatodik.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Dinamikus és jól kidolgozott gyakorlatokat láthatott a közönség szombaton egész nap a Zsigmondy csarnok parkettjén Nagykanizsán, ahol az Alfa-Top Sport Kötélugró Európa Bajnokságot és Európai Mesterek Tornáját tartották.

A különleges nemzetközi sportcsemegéig ezúttal is nehéz kvalifikációs versenyek vezettek, ám három szombathelyi (Bartók Eszter, Bartók Alíz, Hraskó Patrik) is eljutott a legjobbak közé.

A vendéglátókkal együtt nyolc nemzet, 53 indulója nevezett az összesen négy versenyszámból álló viadalra, ahol kezdésként 30 másodpercig kellett áthajtani a kötelet a lábak alatt. Aztán egyre nehezebb feladatok következtek, így a háromperces futásnál főleg a kitartás, míg a remek ritmusérzék a triplázásnál számított igazán, hisz itt egy felugrásnál háromszor is át kellett pörgetniük a meglehetősen vékony zsinórt. Leglátványosabb része a versenynek kétségtelenül a szabadon választott gyakorlatsor volt, ahol az indulók kidolgozott táncot mutattak be a zsűrinek.



Bartók Alíz kiválóan teljesített Fotók: Szakony Attila

A vasiak közül Bartók Alíz remekelt, hiszen a 30 másodperces futásban 97-et tudott pörgetni, a három perces futásnál pedig 448-at mutatott a számláló. 



Hajtás végkimerülésig. Elkel a testvéri jó szó

Összességében a vb-kilencedik Bartók Alíz egy belga lány, és a mórahalmi Farkas Cs. Petra mögött egyéniben a bronzérmet szerezte meg, testvére Eszter a tizenkettedik lett, a harmadik vasi induló, Hraskó Patrik pedig a tizenhatodik helyen zárt a fiúknál. Eredményeik a Bánhegyi Attila-Füle Magdolna edzőpáros munkáját is dicsérik. 

Ide kattintva megnézheti az Eb-ről készült képgalériánkat!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!