Két körmendi légiós számára sorsdöntő lehet az emléktorna

Körmend - A IV. Mogyorósy Szilárd emléktorna holnapi nyitó napján a Polaroid Lami-Véd Körmend kosárlabdacsapata az Atomerőművel játszik.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A holnaptól vasárnapig tartó tornán, amit a 2004-ben siklóernyőzés közben tragikus balesetet szenvedő körmendi nevelésű erőcsatár, Mogyorósy Szilárd emlékére rendeznek meg, a házigazda mellett a paksi Atomerőmű és az Oberwart vesz részt. 

A piros-feketék légiósa, George Banks játékengedélyének kiadása érdekében kötött megegyezés alapján a Körmend vezetősége szombaton rendezi az amerikai légiós tartozását az Albacomp felé, cserébe a fehérváriak még aznap felkészülési mérkőzést játszanak a Rába-partiakkal.  

A Güssing is fellép két meccsen, hogy az Oberwartnak és az Atomnak is kellő mérkőzésszáma legyen.

A körmendieknél, két légiós számára is sorsdöntő lehet a torna. A nyáron szerződtetett, és 13-as poszton bevethető amerikai Bryan McCullough eddig nem teljesített túl jól, így most meggyőző produkciót kell nyújtania, ha maradni akar. 

Az erőcsatár Corey Minnifield hétfő óta készül a csapattal, de ugyanaz igaz rá, mint honfitársára, tehát három mérkőzésen bizonyíthatja, hogy jó játékos.



Bryan McCulloughnak jó produkciót kell nyújtania, ha maradni akar Fotó: Szendi Péter 

A torna programja:

Péntek, 17.00: Güssing-Oberwart. 19.00: Polaroid Lami-Véd Körmend Atomerőmű SE 

Szombat, 17.00: Oberwart-Atomerőmű. 19.00: Körmend-Albacomp

Vasárnap, 16.00: Güssing-Atomerőmű. 18.00: Körmend-Oberwart

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!