A költő hazatér - gyermektalálkozó

<b>Bérbaltavár, Nagytilaj </b> - A vasvári művelődési ház, a Vasvári Színi Egylet Bérblatavár és Nagytilaj önkormányzataival együttműködve ismét megszervezi a Nagy Gáspár költő emlékére életre hívott vers- és prózamondó találkozóját.

Bajdó Bettina-Vojnovics Viktória

A rendezvény tavalyi sikere után idén ismét vetélkedésre, emlékezésre invitálják a költő tisztelőit. A vers- és prózamondó találkozó A költő hazatér címet viseli. A rendezvényre diákok és felnőtt, nem hivatásos vers- és prózamondók jelentkezését várják a szervezők. Vers és próza kategóriában egyaránt az első korcsoportban a 6-10 évesek, a második korcsoportban a 11-14 évesek, a harmadik korcsoportban a 15-18 évesek, a negyedikben pedig a 18 év felettiek mérhetik össze képességüket. A találkozóra két művel kell nevezniük a résztvevőknek, amelyek között kötelezően szerepelnie kell egy Nagy Gáspár-versnek, prózának vagy prózai részletnek. Emellett szabadon választhatnak a jelentkezők Wass Albert, Kányádi Sán-dor, Nagy László, Weöres Sándor, Tamási Áron verseiből, prózáiból vagy regényeiből. A találkozóra 2009. ja-nuár 17-én, szombaton kerül majd sor Bérbaltaváron, illetve Nagytilajon. A jelentkezők december 22-éig jelezhetik részvételi szándékukat a vasvári művelődési házban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik