Csalódott utasok: este hat után nem érkezett és nem indult járat

<b>Szombathely</b> - Vasárnap délután már rebesgették, hogy este hattól az egész ország területére kiterjed a vasutassztrájk. Hatkor még senki nem tudott semmit, negyed hét után káosz alakult ki az állomáson.

Bajdó Bettina

Hat óra két perckor a vasútállomáson lévő pénztáraknál még nem tudtak felvilágosítást adni arról, hogy lesz-e sztrájk, elindulnak-e a vonatok. Az utasok ennek ellenére jegyet váltottak a negyed hetes járatokra, s fel is szálltak az induló vonatokra. Az, hogy kitört a sztrájk, csak akkor derült ki, amikor a vonatok mégsem indultak el menetrend szerint. 

Káosz alakult ki az állomáson, az információs tábláról sorra tűntek el az induló, s  az érkező járatok adatai. Hivatalos tájékoztatás nem érkezett. 

Az állomáson várakozók (főként  fiatalok) sem kaptak információt az indulásokat illetően, teljes volt a bizonytalanság. A pénztáraknál azt javasolták, hogy akinek nem sürgős az utazás, halassza el, mivel, ha el is indulnak a vonatok, nem garantált, hogy be is futnak a célállomásokra, így bizonytalan,  hol kell tölteniük az utasoknak  az éjszakát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!