Mátyás udvara

<b>Szombathely </b> - A Reneszánsz Kavalkádot hétvégén rendezték az MMIK-ban, fesztiváljelleggel, több kategóriában. A megye különböző pontjairól érkezett produkciók közül a legjobbak 2009. januárban a Budai Vigadóban mutatkozhatnak be.

Farkas Eszter

Szombaton délután mutatták be a helyi közönségnek a Nagy Reneszánsz Könyvet. A kötetet Hiller István oktatási és kulturális miniszter indította útjára ez év január 22-én a magyar kultúra napján. A könyvbe politikusok, művészek és bárki beleírhatott vagy rajzolhatott a reneszánsz év alkalmából megrendezett jubileumi rendezvényeken. A könyv lapjain így az jelenik meg, hogy sok-sok szerzője , illetve településük számára mit is jelent a reneszánsz gondolatisága. Vas megye képviseletében dr. Majthényi László, a megyei közgyűlés alelnöke az alábbi szavakat írta a kötetbe: 2008 Reneszánsz év Vas megyei rendezvénye kiváló alkalom arra, hogy egy egész megye tegyen hitet ezen még értékek mellett . A város nevében dr. Czeglédy Csaba alpolgármester írt a könyvbe, amely Tokaj, Csobánc és Táplánszentkereszt után érkezett hozzánk. A kötetet az MMIK aulájában szemlélhette meg a közönség; a bátrabbak írhattak is bele.

A reneszánsz könyv átadása után megkezdődtek a produkciók. A közönség fülbemászó dallamokat hallhatott Mátyás muzsikusaitól, kifinomult mozdulatokat láthatott a megelevenedett pavane -ból, vagyis a kort leginkább jellemző táncból. Együtt nevethettek és sírhattak az érdeklődők a Reneszánsz kanavász színházi produkcióin. Az előadások több helyszínen zajlottak: a színházte- remben és az intézmény előterében kialakított utca színpadokon . A zsűri mindennap zárásként szakmai értékelést tartott a csoportok vezetőinek a színfalak mögött.

Azt, hogy kik képviselhetik megyénket a januári rendezvényen, még nem tudhatjuk. Abban bízhatunk, hogy a zsűri is olyan volt, mint maga Mátyás: igazságos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!