Nívódíjas a gotthárdi fürdő

<b>Budapest, Szentgotthárd</b> - Az építő cég bebizonyította, hogy már kétmilliárdért is lehet díjnyertes fürdőt csinálni, örvendett a St. Gotthard Spa & Wellnes ügyvezetője. A bírálóknak tetszett, hogy nem csak a fürdő, a személyzet is tiszta mediterrán.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Építőipari nívódíjban részesült a 2007 októberében egy polgármesteri fejesugrással felavatott St. Gotthard Spa & Wellness - Szentgotthárd létesítmény. Az erről szóló tanúsítványt csütörtökön adják át a fürdő ügyvezető igazgatójának a fővárosban.
 
Az Építőipari Mesterdíj Alapítvány 2008. évi építőipari nívódíját érdemelte ki a fürdő.  A hír kapcsán dr. Gömbös Sándor, a Gotthárd-Therm Kft. ügyvezető igazgatója  elmondta, a Zala Megyei Építőipari Vállalat építette  a fürdőt; kiváló munkát végzett, e mostani elismerés legfőképpen a cég érdeme. Nem beszélve arról, hogy bebizonyította: mindössze két milliárd forintból is lehet díjnyertes fürdőt építeni. A  mai viszonyok mellett szinte lehetetlen ennyi pénzből egy ekkora beruházást megvalósítani. A mediterrán fürdő ma immár mintegy három és fél milliárd forintot ér. 



Nézegessen díjnyertes fürdőt!

Korábban egyébként egy tizenkét tagú szakértői bizottság járt a kényeztető fürdőben, tagjai egy délutánt töltöttek el itt. Vendégeket is kérdeztek, sorra pozitív válaszokat kaptak, s megnyerte tetszésüket a színek játéka, a rengeteg növényzet is. Azt is regisztrálták egyebek között, hogy a mediterrán hangulatot nem csak maga az épület sugározza, hanem az alkalmazottak csapata is: ruházattal, szemlélettel, azaz rendkívüli kedvességgel, udvariassággal, figyelmességgel, mosollyal, amelyek amúgy a mediterrán emberek jellemzői.

Kapcsolt anyagok:

A fürdő révbe ért

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!