Sarkos kérdések

<b>Szombathely</b> - A színház próbája tényleg az emlékezet: sokszor hosszabb időnek kell eltelnie ahhoz, hogy egy-egy elő-adás megmutassa igazi arcát. Ráadásul a maga nemében minden előadás megismételhetetlen.

Ölbei Lívia

A napok múltával azonban egyre erősebbé és elevenebbé válik az összbenyomás, az emlék. A gondosan és festőien összetákolt , a szereplőket folytonos egyensúlyozásra, billegésre kényszerítő - esetleg látszat-elrugaszkodásokra alkalmat adó - díszlet csak nem hagy nyugodni: a rafináltan csehovos és oroszos , alapvetően pasztellben játszó látvány mögött egyre élesebb kontúrokat kap valami durvaság és reménytelenség. Hogy a mellékesen játékba hozott kisvonat végképp leszakad a mozdonyról, és helyben marad.

Mindehhez történt valami apróság a szombathelyi vendégelőadáson, ami valószínűleg eddig nem történt meg (és kicsi a valószínűsége, hogy megismétlődik): letört Szofja Jegorovna egyik cipőjének sarka (deszkák, pallók, rések, óvatos tipegések). Az ember egy ideig még azzal is próbálkozhatott, hogy elhelyezze az előadás (jel)rendszerében a letört cipősarkat - nem lett volna olyan nehéz: megfeneklett álmok, megbicsaklott lehetőségek stb. -, de aztán föladta, mert Für Anikó igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt volna. (A cipősarok végül a retiküljében landolt; aztán másik kosztümhöz másik cipőt húzott.)

Az Örkény Színház Csehov-előadása azóta - sarokkal és anélkül - túl van a 25. estén. A színház vonzása pedig valószínűleg éppen a reprodukálhatóság és a megismételhetetlenség ellentmondásában rejlik. Például ezért (lesz) jó Szombathelyen is egy-egy előadást többször megnézni.

A Weöres Sándor Színház múlt heti kamaraszínházi bemutatója, a Három koporsó máris alkalmat ad az összehasonlításra. A nyárvégi szabadtéri premierhez képest bizonyos hangsúlyok érzékelhetően áthelyeződtek; persze nem biztos, hogy csak a kőszínházi körülményekre való tekintettel. És még egy alaptétel: sose lehet kihagyni a közönséget. A nyárvégi bemutató nézői például cinkosan fölmorajló nevetéssel reagáltak a köszöntésre, hogy Isten hozta, őrnagy úr. (A romantikus abszurd mai szerzője, Egressy Zoltán üdvözletét küldi az abszurd mesterének, Örkénynek.) A kamaraszínházi bemutatón erre a mondatra pont nem érkezett semmiféle reakció sem.

Viszont volt valami apróság, ami egyetlen pillanatra megbontotta ennek a különben minden ízében pontosan kitalált színházi világnak az egységét (annak is jelentősége van, ha a nagy fekete-fehérségben Emmi nem fekete, hanem piros lábast használ). Szóval egy bizonyos pillanatban kivillant az éppen szenvedő Viktor alsónadrágja. Színesen, csíkosan. Bár ki tudja: talán ehhez a kicsi, de - éppen a fantasztikus egység miatt - látványos stílustöréshez is találunk (romantikus, abszurd) magyarázatot a következő előadásig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!