Tizenöt éve halt meg Antall József

<b>Szombathely</b> - <em>Antall József</em> halálának tizenötödik évfordulójára emlékeztek pénteken este tisztelői. Felidézték a néhai miniszterelnök munkásságát, majd megkoszorúzták a mellszobrát.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

Tibola Imre nagyprépost méltatta Antall József munkásságát, az egykori miniszterelnök szobránál. Kijelentette:  a volt miniszterelnök számára az igazság és a hazaszeretet volt a legfontosabb, jellemére a szerénység és az alázat volt a legjellemzőbb. Élete utolsó napjáig dolgozott, de a meg nem értés, a széthúzás és a betegség felőrölte erejét, nem tudta befejezni azt a munkát, amit célul tűzött ki maga elé. 



Gróf István,
az MDF megyei elnöke elmondta: Antall József hosszú évtizedek után elsőként volt méltó arra, hogy képviselője legyen az európai magyarságnak. A volt miniszterelnök munkásságának 1325 napja alatt el tudta helyezni a nemzetközi erőtérben hazánkat, helyén és értékén kért tiszteletet a nemzetnek.

Kijelentette, az országban kevesen éreztek magukban kényszert, hogy emléket állítsanak Antall Józsefnek, de Szombathelynek ebben nincs szégyenkezni valója, hiszen szobor és tér is őrzi a rendszerváltás utáni első miniszterelnök emlékét. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!