Budapest-Bamako: homok - és hóvihar Afrikában, ahol vízzel oltják az elektromos tüzet

<b>VN</b>- A verseny hatodik napjához érkezve kicsit már megfogyatkozott a mezőny. Afrikában hideg van, több autó nem bírja a terepet, mint ahogy a versenyzők sem, de a csapatok kitartanak amíg csak lehet.

Ambrózai Zsuzsanna-Pum András

A Savaria Motorsport Team honlapjáról megtudtuk, hogy Rómeó és Júlia hazájától, azaz Veronától Almeriaig egy huzamban autózott a vasi csapat. Az embert próbáló versenyt mi sem bizonyítja jobban, hogy 2000 kilométernyi megtett út után kompra szálltak, majd a tengeren átérve még aznap három feladatot  végrehajtottak. A fiúk sátorban éjszakáznak, túl vannak egy homokviharon és továbbra is lendületesen veszik az akadályokat.

„Hazai viszonyok között elképzelhetetlen az ilyen terep. jelenleg 46.-ak vagyunk, de a tegnapi eredményt még nem számolták el. Mindenkit üdvözlünk, köszönjük a biztatást, olvastuk a bejegyzéseket!” _ üzenik honlapjukon a fiúk.



A csapatok már Afrikában - Fotó: SMT

Kedd reggel a 130 csapatból 70 jelent meg a célban, a többiek feladták vagy nem értek be. Kedd este pedig, óriási hóvihar tombolt az Atlasz-hegységben, így csak a szerencsésebb csapatok tagjai értek be az Erg Chebbi homokdűnéknél a célba. A többiek a hó miatt elakadtak, vagy egyáltalán nem engedték a marokkói hatóságok, hogy a hegyen átkeljenek.

Szerdán 400 kilométer speciális szakaszt tartogatott a résztvevőknek, homokos, sziklás, kavicsos és sáros útviszonyokkal. Az este nyolc órai befutóra összesen csak három csapat ért be időben. Több csapat blogján olvasható a beszámolókból, hogy nem ezt várták „Afrika” címszó alatt, hisz eleinte havazás, esténként pedig nagy hideg fogadta a versenyzőket. A helyzet persze változni fog s egyre „jobban” érzik majd magukat Afrika belseje felé autózva.



Nem csak a sofőrök vezetési tudását, hanem az autókat is próbára tették a rossz minőségű utak

Sajnos a helyezéseket illetően nincs könnyű dolgunk, hisz a hivatalos honlapon sem közlik úgy, ahogy azt kéne, de a Savaria Motorsport Team honlapján az egyik délutáni hozzászólás szerint a csapat a 22-ik helyen jár (nem megerősített információ).
Január 22-én az előző napok összesítése alapján
1. helyen:        11-es rajtszámmal a Homokdune.hu - Toyota Land Cruiser
2. helyen:        61-es rajtszámmal a Go-go Bamako Team - Volkswagen Touareg
3. helyen:        2-es rajtszámmal az  Aquincum Racing - Toyota Land Cruiser

A versenyen részt vesz a Herczegh Specialtransport kamionja is, mely több mint 50 millió forintnyi adományt szállít Mauritániába és Maliba. A rakomány több raklap gyógyszer, kerekesszék és tanszerek. Akadtak problémák útközben, Tangerben rekedt a kamion, mert nem akarták/akarják átengedni a határon, a túl nagy érték miatt. A konzul már intézkedik az ügyben.

Az egyik budapesti csapat, a 7-es, csuklós Ikarus-busszal induló csapat számolt be blogján olvastuk, hogy Settapban, a Hotel Bellairban (ahol több csapat is megszállt szerdán) kigyulladt a villanyóra. Nagy volt a felfordulás, és a helyiek eloltották a tüzet, méghozzá úgy, hogy vödörszám locsolták a villanyórát vízzel.
Úgy látszik Afrikában az elektromos tüzet vízzel oltják.



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!